Pályázat a Zeneakadémia kiemelkedően tehetséges előadóművész hallgatói számára - határidő okt. 15!

2010. október 11.

NYÍLT PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A LISZT AKADÉMIA KIEMELKEDŐEN TEHETSÉGES HALLGATÓI SZÁMÁRA

AZ EU ÁLTAL TÁMOGATOTT TEHETSÉGGONDOZÓ PROGRAMON VALÓ RÉSZVÉTELRE

Jelentkezési határidő: 2010. október 15. 12.00 h.

 

 

Az Európai Unió Európai Szociális Alap (ESZA) programjának anyagi támogatásával a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora nyílt pályázatot ír ki kiemelkedő tehetségek számára, nemzetközi karrierjük előkészítése céljából. A tehetséggondozó programra jelölt hallgatóknak nyílt válogatáson kell részt venniük. 

 

A kiválasztott hallgatók a program során elkészíthetik bemutatkozó anyagukat, valamint személyre szabott képzést kapnak annak érdekében, hogy felkészülten mozogjanak a nemzetközi zenei életben, az impresszáriók és a média világában. A képzés időtartama minimum 12 hónap.

 

 

Kik pályázhatnak?


Olyan előadóművész hallgatók vehetnek részt a megmérettetésben, akiket főtárgytanáruk azért ajánl, mert látja bennük a nemzetközi pályafutásra alkalmas különleges tehetséget és elhivatottságot.

 

 

Hogyan lehet jelölni?


Minden, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen főállásban foglalkoztatott klasszikus zenei hangszeres és énekes főtárgytanár (beleértve a kamarazenét is) egy 18 és 25 év közötti, az Egyetemen még tanulmányokat folytató növendékét/ kamarazenei együttesét jelölheti.

 

Megfelelő jelölt hiányában a jelölés nem kötelező; osztott főtárgy tanárok esetében a két tanár megegyezése szükséges a hallgató személyéről és arról, hogy melyikük jelöli. Kamarazenei formációk közül vonóstrió, zongorás-trió, vonósnégyes, fúvósötös nevezhető.

 

Nem a növendék jelentkezhet tehát, hanem kizárólag tanára jelölheti a programba!

 

 

Mik a jelölés feltételei?


 -Tanára véleménye szerint a hallgató kiemelkedő zenei tehetséggel/adottságokkal rendelkezik.

 

 - A jelölésnél/kiválasztásnál a tanulmányi eredmény ill. a főtárgy osztályzat fontos, de nem kizárólagos szempont.

 

 - Előny, ha a jelölt részt vett már hazai vagy külföldi mesterkurzuson, országos vagy nemzetközi zenei versenyen bejutott a döntőbe, nemzetközi zenei táborozáson vett részt vagy nemzetközi produkciókban, együttesekben már szerzett tapasztalatot

 

 - Nemzetközi karrierjének előmozdítása érdekében késznek kell lennie arra, hogy - a lehetőségek függvényében - a program után bizonyos ideig külföldi zenei intézményben folytassa tanulmányait.

 

 - A jelöltnek egy világnyelvet (angol, német, francia, spanyol, orosz) társalgási szinten beszélnie kell – nyelvvizsga nem feltétel, de a megértés és az idegen nyelven való kommunikálás képessége elvárás.

 

 - Mindezen feltételek ismeretében a jelöltnek színpadi karizmával, jó kommunikációs készséggel, a világra nyitott személyiséggel kell rendelkeznie.

 

 

Hogyan kell jelentkezni?


A főtárgytanár által kitöltött és aláírt Jelentkezési Lapon, amely egyben a jelölt rövid életrajzát, szakmai eredményeit és a meghallgatás max. 15 perces műsorát is tartalmazza. A Jelentkezési Lap letölthető innen.

 

Határidő: 2010. október 15. 12.00h

 

A jelentkezést e-mailen a wirthmann-rado [dot] julianna [at] lisztakademia [dot] hu címre kell küldeni, vagy személyesen a Nemzetközi és Intézményfejlesztési osztályon kell leadni (Üllői úti főépület 3. emelet 310. szoba, Furka Beáta, Dornbach Borbála)

 

 

Hogyan történik a kiválasztás?


A meghallgatás zenei anyagát a tanár és növendéke tetszés szerint választhatja ki (zenekari/versenymű kíséret szükségessége esetén zongorakísérőről is gondoskodniuk kell).  A bemutatott mű/művek időtartama nem haladhatja meg a 15 percet.

 

A jelöltek meghallgatása és a győztesek kiválasztása egy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemtől független, a zenei élet meghatározó intézményeit képviselő hazai és külföldi szakemberekből álló zsűri feladata. A jelentkezők létszámától függően a kiválasztás 1 vagy 2 fordulós lesz.

 

A zenei teljesítmény megítélésén túl, a jelöltek kommunikációs képességének, fellépésének megítélése érdekében a zsűritagok beszélgetéseket is kezdeményezhetnek a növendékekkel magyarul és/vagy idegen nyelven.

 

 

A kiválasztás időpontja és helyszíne


Helyszíne: Régi Zeneakadémia koncertterem

Első forduló: november 8.

Esetleges második forduló: november 9.

 

 

 

Mi történik a kiválasztás után?


A tehetséggondozó programba meghívott szakemberek a kiválasztott hallgatók számára – jelölő tanáraik közreműködésével – egyénre szabott képzési programot dolgoznak ki, gondoskodnak annak gyakorlati megvalósításáról és elkészítik a hallgató bemutatkozó anyagát.

 

A program befejeztével a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem biztosítja, hogy a hazai és nemzetközi zenei élet meghatározó személyiségei (impresszáriók, hangversenyrendezők, tehetségkutatók, stb.) megismerhessék a programban részt vett kiemelkedően tehetséges fiatal muzsikusokat.

 

Budapest, 2010. szeptember 15.

 

 

                                                                                                                           Dr. Batta András

                                                                                                                                    rektor