Pályázati felhívás Magyarországon megrendezendő zongoraversenyek támogatására

2012. május 7.

 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

    

a 2013. évben Magyarországon rendezendő zongoraversenyek

támogatására

 

 

 

Barabás Ernő zenetanár végrendeletében megbízta a Zeneakadémia Alapítványt, hogy alapítson egy díjat felesége, Veroszta Magda emlékére.

 

Ezen díj bármilyen tudásfokon tanuló nyertes versenyző részére odaítélhető.

 

A Veroszta Magda Díj elnyerésének feltételei:

 

1.) Egy Magyarországon működő intézmény (egyetem, főiskola, rádió, televizió, állami-városi vagy magán zeneiskola) amely országos, vagy nemzetközi zongoraversenyt szervez, a Zeneakadémia Alapítvány-tól igényelheti a a „Veroszta Magda” díjat.

 

2.) A díj évente egy, kivételesen max.két szóló-zongora illetve négykezes vagy két- zongorás versenyre igényelhető, versenyenként 1.500 Euró névértékben. Ez a keret túl nem léphető.

 

3.) A díjakat már a versenykiírásban is szerepeltetni kell az összeg feltüntetésével együtt.

 

4.) A Veroszta Magda díjakat a zsűri ítéli oda, mégpedig korcsoportoktól függetlenül, természetesen csak az egészen kimagasló teljesítményt nyújtó versenyzőknek. (az összes díj kiadása nem kötelező)

A díjakat a zsűri elnöke, vagy a szervezők ill. az alapítvány képviselői adják át oklevél kiséretében a nyerteseknek, mégpedig egyenlő arányban megosztva a versenyző és az őt felkészítő tanár között. Az oklevélen a nyertes és a tanára nevét is fel kell tüntetni.

 

A 2013. évi zongoraversenyre a pályázatokat 2012. június 15-ig lehet az Alapítványhoz benyújtani (postán a 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8. címre, vagy személyesen  a Budapest, VII. Wesselényi utca 52.sz. alatt lévő alapítványi irodába).


A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdések ügyében az Alapítvány titkárát, Balassa Mariannt kell megkeresni.

Tel: 462-4618 vagy a 06-30/478-6103 telefonszámon.

Email:  balassa [dot] mariann [at] lisztakademia [dot] hu, mariann [at] balassa [dot] hu

 

 

Budapest, 2012. május 2.

                                                              

Zeneakadémia Alapítvány

Kuratóriuma