Rangos díjban részesült Varga Judit, a Zeneszerzés Tanszék tanára

2019. január 23.

Varga Judit új, „Pendulum” című kompozíciója nyerte a német TONALi díjat. A mű a Sikorski Kiadó gondozásában jelenik meg.

Csak Hamburgban tizenkét előadás vár a nyertes kompozícióra, az ünnepélyes ősbemutatót pedig június 22-én tartják az Elbphilharmonie nagytermében. A koncertet a német NDR adó élőben közvetíti.

A 2017-ben ECHO Klassik díjat kapott TONALi olyan kultúrprojekt, amely egyszerre zenei verseny, akadémia, fesztivál és magas színvonalú utánpótlást nevelő zenei mozgalom. A projekt egyik magja 2010 óta a zenei verseny, melynek tiszteletbeli elnöke Christoph Eschenbach. A hamburgi központú projekt a német határokon is túlnyúlóan működik együtt több iskolával, fesztivállal, akadémiával és egyéb intézménnyel. Ennek keretében rendezik meg évente a TONALi zeneszerző versenyt, amelynél feltétel, hogy a pályázók németországi, svájci vagy osztrák lakhellyel rendelkezzenek, életkoruk pedig nem haladhatja meg a negyven évet. A versenyen olyan szólóművekkel lehet indulni, melyek az aktuális évre meghatározott hangszerre íródtak. A nemzetközi szakmai zsűri a TONALi évad kezdetén gondos mérlegelés után hirdeti ki a nyertest, aki legalább kétszer bemutathatja művét a TONALi fesztivál és verseny során, művét pedig a Sikorski zenei kiadó publikálja. A 4.000 eurós szerzői díj az Oscar und Vera Ritter alapítvány felajánlása: az első három helyezett 1000 eurót kap fejenként, a győztes művet pedig további 1000 euróval honorálják.

A TONALi projekt Művészeti Tanácsa olyan nagy neveket tudhat tagjai közt, mint Kirill Petrenko, Mischa Maisky, Martin Grubinger, Paavo Järvi, Lisa Batiashvili, Igor Levit vagy Janine Jansen.