Művészi szempontból álljon szemünk előtt, hogy a teljes technikai készség csak eszköz arra, hogy a lélek megszólalhasson...

Dohnányi Ernő főigazgatói székfoglalója

Reconnections 2015

2015. március 4.

Izraelben folytatódott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia harmadik éve tartó közös workshopja.

Nagy sikerű tel-avivi koncert és fogadás zárta le a két partnerintézmény idei műhelymunkáját március 2-án. A zárókoncerten a közönség vastapssal és bravó kiáltásokkal jutalmazta a klasszikus és kortárs kamaradarabokat, majd zenekari műveket előadó fiatalok magas színvonalú játékát.  "Koncertjüket rögzítette és leadja az izraeli rádió is, s előadásuk méltóan képviselte iskoláikat" - mondta a magyar diákokat Izraelbe kísérő, a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékét vezető Fekete Gyula professzor az MTI tudósítójának.
 

 

A két egyetem együttműködése 2013 tavaszán indult el Ilan Mor izraeli nagykövet kezdeményezésére, s azóta évenként felváltva Budapesten, illetve Jeruzsálemben folytatódik a program. Először magyar diákok és tanáraik látogattak el Izraelbe, tavaly pedig jeruzsálemi zeneművész hallgatók érkeztek Budapestre. "A zene általában, az együttzenélés pedig még nagyszerűbb lehetőséget kínál arra, hogy a különböző országokból és kulturális háttérből érkezők a találkozás során felépítsék a kölcsönös megértés és a barátság hídjait. Mindez túlmutat a személyes kapcsolatokon, nemzetek feletti, globális szinten érezteti hatását: elsöpri az előítéleteket és az idegengyűlöletet. Ezek a célok vezéreltek bennünket, amikor a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorával elindítottuk közös projektünket" - nyilatkozta a 2014-ben az izraeli-magyar kapcsolatok 25 éves évfordulóját ünnepelve Reconnections címmel megrendezett projekt beköszöntő kiadványában Ilan Mor, a workshop ötletgazdája.

Az együttműködés keretében 2015. február 23 - március 3. között tíz budapesti diák érkezett Jeruzsálembe, akik tíz izraeli hallgatóval próbáltak és koncerteztek együtt egy héten át. A workshop alapvető koncepciója változatlan maradt, azonban idén a vonós kamarazenei elemek mellett a fúvósokra is kiemelt szerepet kaptak, ezért a Zeneakadémia tanári karát Ábrahám Márta hegedűművész mellett Szatmári Zsolt klarinétművész képviselték.

"Mivel a workshopon részt vevő hallgatók fele magyar, másik fele izraeli volt, a budapesti előkészítő próbák a hiányos együttesekkel csak arra bizonyultak elegendőnek, hogy felmérjük a nehézségeket. Szatmári Zsolt kollégámmal a diákjaink lelkére kötöttük, hogy jól készüljenek fel, mert tartogatott kihívásokat a műsor" - mondta el a budapesti előkészületekről Ábrahám Márta, a Zeneakadémia Vonós Tanszékének tanársegédje. Az izraeli közös műhelymunkát felidézve hozzátette: "a próbák a kamarazene-órákhoz hasonlóan zajlottak. Eredetileg elosztottuk, melyik darabbal melyikünk foglalkozik, de végül szinte minden összeállítással közösen dolgoztunk. Bár Szatmári Zsolttal korábban csak egy alkalommal játszottunk együtt, rendkívül harmonikusan tudtunk együtt tanítani. Egy-egy paritúrával a kezünkben lényegében szimultán vezettük a próbákat; persze ő többet foglalkozott a fúvósokkal, én pedig a vonósokkal. A jeruzsálemi tanárkollégákról sem szabad megfeledkezni, akikkel szintén nagy egyetértésben és egymást remekül kiegészítve tudtunk együtt dolgozni."

A repertoárban Ravel, Debussy, Mozart, Copland művei mellett a magyar zeneszerzőket Dohnányi Ernő és Sáry László képviselték. A koncertek ráadásszáma Erkel Ferenc Palotása volt, Kecskés D. Balázs, a Zeneakadémia zeneszerző hallgatójának hangszerelésében. Mivel a Reconnections projekt zenei, pedagógiai, kulturális, sőt, diplomáciai jelentősége dinamikusan fokozódott az elmúlt két évben, a Jerusalem Academy idén már három helyszínen mutatta be a közösen megtanult darabokat, Jeruzsálemben két helyszínen, majd az utolsó napon Tel Aviv-ban is, amit zárófogadás követett a Magyar Nagykövetség Rezidenciáján.

"A koncertek egyre jobban, sőt, minden túlzás nélkül  mondhatom, hogy fantasztikusan sikerültek" - foglalta össze Ábrahám Márta a workshop eredményeit. "Kifejezetten jót tett a diákoknak, hogy épp nem túlságosan, de azért elég nehéz volt a műsor, ahogyan az is, hogy a koncertek 'élesben': fizető közönség, a rádió mikrofonjai, és illusztris vendégek előtt zajlottak. Mindig is azt gondoltam, hogy 'mély vízbe dobva' fejlődnek legjobban a hallgatók; de így, hogy az intenzív nemzetközi workshop során különböző országokból érkező, különböző nyelvű és zenei felfogású növendékek dolgozhattak és léphettek fel közösen, még nagyobb kihívásnak és kalandnak bizonyult a közös munka– különösen, hogy játszott olasz, amerikai, Costa-ricai, spanyol, észt nemzetiségű diák is a csapatban. A résztvevők nagyon egymásra voltak utalva, és igencsak ébernek kellett lenniük a színpadon – meggyőződésem, hogy ez a szituáció több tapasztalatot adott nekik, mint egy évnyi 'rendes' kamarazene-óra."
 


 

"Sokat tanultunk egymástól" – foglalta össze a program jelentőségét Yinam Leef professzor, a jeruzsálemi Zeneakadémia igazgatója. "Mindkét akadémia fontosnak tekinti a magas színvonalú munkát" – hangsúlyozta, s hozzátette: "a magyar diákok nagyszerűek, szakmailag kiválóak és lenyűgözőek az eredményeik". A professzor értékelése szerint a szeminárium nagyszerűen sikerült, s "a találkozás a két különböző zenei kultúra, az eltérő oktatási módszerek között, az izraeliek déliesebb temperamentuma és az európai pontosság között pozitívan hat mindkét oldalra."

A műhely-szeminárium egyik diákja, az izraeli Filip Szolomonik zongorista elmesélte, hogy számára a próbákon kívül is élmény volt a magyar diákokkal való találkozás. "A hírekben Európában Izrael-ellenességet látok, de mi nem tapasztaltunk semmi ilyesmit, viszont rengeteg melegséget és szeretet, elfogadást kaptunk."  A búcsúkoncert utáni fogadáson Agárdi Eszter, a Budapestről érkezett csellista pedig ekként nyilatkozott: "Számomra elképesztő élmény volt, mert először voltam Jeruzsálemben. Szakmailag is sokat kaptam, mert szeretem a kamarazenélést, és sok csoportban játszottam. Nagyon jók itt az emberek, kedvesek és segítőkészek, nagyon jó volt velük dolgozni". A koncert védnöke és a fogadás házigazdája, hazánk tel-avivi nagykövete, Nagy Andor szintén dicsérte a magas színvonalú előadást. "Látható, mi történik, ha összehozzák ezeket a tehetséges fiatal zenészeket, akik néhány nap alatt összebarátkoznak. Ez ugyan rövid idő az életükben, de bizonyos vagyok benne, hogy emlékezni fognak rá" – jelentette ki.

A próbák és a koncertek mellett turistáskodni is maradt ideje a magyar diákoknak és tanáraiknak. "A szombatot Jeruzsálem óvárosában barangolva töltöttük, és Tel-Avivra is maradt fél napunk, ahol a bátrabbak biciklivel indultak felfedezőútra, a többiek pedig a tengerparton töltekeztek a mediterrán napsütéssel és a fantasztikusan színes – érezhetően nem európai, mégis számos ízében ismerős – izraeli kultúrával" - idézte fel Ábrahám Márta a közös élményeket. Fekete Gyula a workshop-sorozat folytatására irányuló kérdésre elmondta: "Tavaly a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem komoly tradíciójára építve a vonósok szerepeltek, de ezt idén kitágítottuk fafúvósokra, és már tárgyalunk a folytatásról, a továbblépésről is a kortárs kompozíciók és az ének tanszékek felé".

A workshopról beszámolt az Új Kelet március 12-ei számában Peer Gideon is. A Tel-Avivban megjelenő lap cikke az alábbiakban olvasható (kattintásra nagyobb méretben is):

 

****

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2012 őszén kezdeményezett megbeszéléseket Ilan Mor úrral, Izrael budapesti nagykövetével egy lehetséges együttműködésről a Jerusalem Academy of Music and Dance (JAMD) és a budapesti Zeneakadémia között. Akkori elképzeléseink szerint az együttműködés gerincét egy közös workshop alkotta volna, melynek keretein belül a két egyetem tanárai és diákjai együtt dolgozva, közösen zenélve ismerhetnék meg a fogadó ország kultúráját és zenei örökségét. Mivel az izraeli zenei felsőoktatás modernkori megalapításában vezető szerepe volt a magyar származású zenészeknek, valamint a magyar klasszikus és kortárs zenei irodalomnak is elidegeníthetetlen, központi szereplői a hazai művészeti élet zsidó származású zenészei, Nagykövet úr kezdeményezését mindkét akadémia kiemelt lelkesedéssel fogadta és kezdte meg a gyakorlati teendők rögzítését.

A JAMD 2013. február 9-e és 16-a között meg is tartotta közös workshopunk első fordulóját, melynek vezérmotívumává a vonós kamarazenélést tettük, így a két intézmény résztvevőit is ezek szerint választottuk ki: a Zeneakadémia részéről Keller András (hegedű) és Onczay Csaba (cselló), a Jerusalem Academy részéről Zvi Carmeli (karmester és brácsaművész), Lihai Ben Dayan (hegedű) és David Sella (cselló) vett részt a művek betanításában. A két intézmény kiváló diákjaiból különböző kamaraegyüttesek, illetve egy vonós kamarazenekar alakult, akikkel a workshop során a két intézmény tanárai foglalkoztak, majd a Jerusalem Music Centerben egy koncerttel zárult a program. A művek több évszázadot öleltek át, és a fogadó ország XX. századi zeneművével (Pártos Ödön Concertino c. darabjával) záródtak. A workshop kiváló alkalmat teremtett a két ország zenei és oktatási kultúrájának megismerésére, hallgatóink részt vettek egy jeruzsálemi városnézésen.

Korábbi megállapodásunk értelmében – változatlan alapelvek mentén – a második állomásra egy év múlva, 2014. február 4. és 14. között került sor Budapesten, az első forduló professzoraival és részben új hallgatókkal. Az itthoni rendezvénysorozatnak megkülönböztető jegye volt a megújult zeneakadémiai főépület, itt zajlottak a próbák, emellett a program zárókoncertjének a Solti Terem adott otthont. A nagykövetség diplomáciai szempontból kiemelt eseményeként kezelte a zárókoncertet és fővédnöknek Martonyi János külügyminisztert kérte fel. A koncertre idelátogatott a JAMD nagytekintélyű rektora Yinam Leef és dékánja Eitan Globerson is. Globerson dékán úr, a workshop művészeti felügyelete és egy rögtönzött zongora mesterkurzus mellett egy nagysikerű előadást is tartott a Zeneakadémián és a Budapesti Műszaki Egyetemen, melyben a zongorajáték neurológiai vonatkozásainak kutatásában elért eredményeit mutatta be.

Mor nagykövet úr kifejezett kérésére, vidékre is elvittük a koncertet, a pécsi Kodály Központ Nagyterme adott otthont a rendezvénynek 2014. február 11-én. A koncertre nemcsak a helyi politikai, kulturális és gazdasági élet fontos szereplői jöttek el, hanem a Zeneakadémia korábbi esélyegyenlőségi programjai folytatásaként a pécsi Gandhi Gimnázium hallgatói illetve a baranyai aprófalvak hátrányos helyzetű, főleg roma gyerekei is, több helyi alapítvány hathatós közreműködésének köszönhetően. Páva Zsolt Polgármester Úr örömmel vállalta a pécsi koncert fővédnökségét, így a rendezvény Pécs városában is kiemelt kulturális esemény volt. A budapesti workshop és a koncert programjában Weiner Leó, Dohnányi Ernő, Bartók Béla zseniális művein keresztül jelent meg a magyar hangsúly, emellett az izraeli kortárs zeneszerző iskolát a 2 éve elhunyt Mark Kopytman műve képviselte, míg az európai klasszikus zenei hagyományokat Brahms és Mozart zenéjén keresztül ismerhette meg a közönség. A koncert első felében hangzottak el a kamarazenei művek a magyar-izraeli hallgatók vegyes kamarazenei csoportjainak tolmácsolásában, majd a koncert második felében a zenekari művek voltak hallhatók Kováts Péter vezényletével (Keller András betanításában).

A workshop gerincét alkotó oktatási és koncerttevékenységek mellett kiemelendőek a hét folyamán megvalósított kísérőprogramok sokszínűsége is. A jeruzsálemi hallgatóknak lehetőségük volt egy éjszakai, budapesti városnézésre, emellett Izrael budapesti nagykövetségi rezidenciáján tartottunk egy családias hangulatú kisebb koncertet.  A  résztvevők a egy pécsi városnézésen is részt vettek, ahol a Zsolnay Negyed mellett a helyi zsidó örökségeket is megtekinthették. Az izraeli hallgatók egy specifikus, a budapesti zsidó negyedet feldolgozó héber nyelvű városnézésen vehettek részt, melyet egy széleskörű, buszos városnézés zárt. Vendégeink meglátogatták a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontot, továbbá a Kodály Múzeumot is.

 

Szöveg: zeneakademia.hu - Shiri Zsuzsa/MTI

Fotó: Magyarország Izraeli Nagykövetsége / Tardos Zoltán