Reconnections 2016 – koncerttel zárul az egyhetes izraeli-magyar zenei workshop

2016. február 15.

A Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem negyedik alkalommal rendezte meg a Reconnections nevű programot.

Az immár rendszeressé vált projektnek egyik évben Budapest, a következőben pedig Jeruzsálem ad otthont, és minden évben a kamarazenélés egy új útját igyekeznek megmutatni. A két akadémia több mint 20 hallgatója és tanára találkozott minden év februárjában, hogy együtt tanuljanak, gyakoroljanak és kamarazenét játsszanak. A 2013-2014-es fordulóban a vonós kamarazene, 2015-ben és idén pedig a fúvós kamarazene került előtérbe. Az első két évben Budapestről Onczay Csaba, Keller András és Kováts Péter képviselték a Zeneakadémia vonós kamara tradícióját, Jeruzsálemből pedig a néhai David Sella, Zvi Carmeli és Lihay Bendayan dolgoztak a két intézmény diákjaiból összeállt együttesekkel. Idén a Zeneakadémia részéről Ábrahám Márta és Szatmári Zsolt, illetve Hőna Gusztáv; a Jeruzsálemi Zene- és Táncakadémia tanárai közül pedig 2015-ben Eitan Globerson és Menachem Wiesenberg, idén pedig Yaron Rosenthal és a visszatérő Zvi Carmeli tanítja a kamaraformációkat.
 


    

"A zene önmagában is, az együttzenélés pedig még nagyszerűbb lehetőséget kínál arra, hogy a különböző országokból és kulturális háttérből érkezők a találkozás során felépítsék a kölcsönös megértés és a barátság hídjait. Mindez túlmutat a személyes kapcsolatokon, nemzetek feletti, globális szinten érezteti hatását: elsöpri az előítéleteket és az idegengyűlöletet. Ezek a célok vezéreltek bennünket, amikor elindítottuk közös projektünket" – vallja Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete, aki annak idején életre hívta a programot. Az együttműködés igazi szakmai kihívás, mert a hallgatók és tanárok az egyhetes workshop elején találkoznak először egymással és alkotnak vegyes kamarazenei csoportokat. "Eltérő zenei és kulturális hátterük teszi izgalmassá azt a folyamatot, amiben a próbákon keresztül eljutunk a záróhangversenyig" – teszi hozzá Vigh Andrea, a budapesti Zeneakadémia rektora.

A Zeneakadémia Nagytermében 2016. február 16-án, kedden este tartandó zártkörű koncerten Bach, Schubert, Yinam Leef, Beethoven, Ligeti György és Csajkovszkij művei csendülnek fel a budapesti és a jeruzsálemi akadémiák diákjai előadásában, Dukay Barnabás és Zvi Carmeli vezényletével. Az est fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

 

MTI/zeneakademia.hu