Sajtóközlemény a 26. Nemzetközi Kodály Szeminárium, Nyári Akadémia és Kodály Művészeti Fesztiválról

2011. július 13.

Sajtóközlemény 2011. július 13-án

26. Nemzetközi Kodály Szeminárium, Nyári Akadémia és Kodály Művészeti Fesztivál

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Intézete idén nyáron július 18. és 31. között rendezi meg a 26. Nemzetközi Kodály Szemináriumot, és ezzel egyidőben kerül sor a rangos Kodály Művészeti Fesztiválra Kecskeméten. A Szeminárium szerves részeként megrendezett Nyári Kodály Akadémia keretében karvezető mesterkurzust tart Erdei Péter Liszt-díjas Érdemes művész, zongora kurzust Dr. Szabó Orsolya egyetemi docens.

 

A pedagógiai kurzusokra a világ öt kontinenséről érkeznek zenetanárok, akik két héten át mestertanárok irányításával újítják meg zenei és módszertani ismereteiket, s a szervezők reményei szerint sok új információt s főleg új zenei inspirációt kapnak a rendezvény alatt.

 

A kurzusok vezető oktatói: Dr. Nemes László Norbert, a Kodály Intézet igazgatója, Dietrich Helga, Dr. Kiss Katalin, Platthy Sarolta és Szirányi Borbála. A magyar tanárok mellett a Kodály pedagógia területén jelentős sikereket elért amerikai, angol, görög, ír, portugál és skót zenepedagógusok is részt vesznek az oktatói munkában. Ők a Kodály inspirálta zenepedagógia nemzetközi adaptációja irodalmának témájában tartanak előadásokat és műhelyfoglalkozásokat.

 

A szemináriummal egyidőben rendezett Kodály Művészeti Fesztivál programjában igen változatos műsorú és különböző műfajú hangversenyek szerepelnek: szólóestek, kamarazenei koncertek, kórushangversenyek, zenekari estek, kortárs zenei és népzenei est, filmvetítés és gyerekprogramok. A Fesztivál keretében a magyar és nemzetközi zenei élvonal és a kecskeméti művészeti élet legkiválóbbjaival találkozhatnak mindazok, akik maradandó élményt nyújtó szórakozásra vágynak a nyár közepén.

 

A július 18-i nagyszabású nyitóhangversenyén fellép az Új Liszt Ferenc Kamarakórus Erdei Péter vezetésével, a koncertet Michalis Patseas, a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke nyitja meg. A további hangversenyeken közreműködik a nemzetközi hírű finn Wagner énekes Kirsi Tiihonen, a Jánosi Együttes, Keren Hanan izraeli zongoraművész, a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar Vásáry Tamás vezetésével, a modenai Gruppo Amarcord operatársulat.

 

A város legismertebb műemléképületeiben megrendezett előadásokhoz kiállítások is kapcsolódnak. A pazar környezet és a Kodály Intézet nyári rendezvényeit jellemző izgalmas nemzetközi jövés-menés és kulturális pezsgés is hozzájárulnak az igazán tartalmas szórakozáshoz.

 

A Kodály Szeminárium záró hangversenye az interneten is elérhető az érdeklődők számára. A koncerten közreműködnek a Kodály Intézet művésztanárai: Darázs Renáta, Novák Anikó, Szabó Orsolya, Hajdu Roland, Klézli János, a szemináriumi kórusokat Kiss Katalin és Nemes László Norbert vezénylik.