Steve Reich a Zeneakadémián - videóelőzetes

2013. október 11.

Steve Reich tiszteletére és jelenlétében rendez koncertet a  Zeneakadémia 2013. november 12-én. Az ORIGO a próbák kulisszatitkaiba videóval pillantott be.

Steve Reich a kortárs zene ikonikus alakja, a zenei minimalizmus szülőatyja, idén ünnepelte 77. születésnapját. Az ő tiszteletére - és jelenlétében! - rendez koncertet a Zeneakadémia 2013. november 12-én. Az ORIGO a próbák kulisszatitkaiba videóval pillantott be.

 

A novemberi koncert szellemi atyja a Reich-életmű világviszonylatban is egyik legavatottabb tolmácsolója, az 2013-ban Prima Primissima-díjra jelölt Amadinda Ütőegyüttes tagja, egyben a Zeneakadémia tanára, Rácz Zoltán. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból alakult kortárszenei együttes a magyar gyökerekkel bíró zeneszerző-ikon három művét adja elő. A koncerten elhangzik az Amadinda számára a formáció negyedszázados jubileuma alkalmából íródott Mallet Quartet, s Rácz Zoltán vezetésével megszólal a szintén repetitív, háromtételes Double Sextet, mely 2009-ben elnyerte a zenei Pulitzer-díjat, illetve Reich első nagyobb zenekarra írt műve, hetvenes évek derekán született Music for 18 Musicians is.

 

Rácz Zoltán videó

 

Steve Reich 2006 óta a Zeneakadémia tiszteletbeli professzora. Zenéjében a makacsul ismétlődő alapdallamok banalitásától jut el ritmikai változatokon keresztül a hangélmények újrafelfedezéséig, sőt túlzás nélkül, sok esetben a zene fogalmának újraértelmezéséhez is. „Úgy tudta megőrizni stiláris jegyeinek legfontosabb alkotóelemeit, hogy nem vált dogmává nála a minimalizmus” – mondta Steve Reichről a Figarónak, az ORIGO komolyzenei blogjának Rácz Zoltán - aki az Amadindával 2014 tavaszán a Zeneakadémián ünnepli az együttes fennállásának 30. évfordulóját.

 

Az ORIGO videóriportja a fenti képre kattintva tekinthető meg.