Liszt szerepe a zongorajátszásban ugyanaz, mint Euklideszé a geometriában.

Alan Walker

Szabó Marcell sikere Nagyszebenben

2015. július 21.

A Zeneakadémia Karrierirodája által támogadott tehetség a XX. Nemzetközi Carl Filtsch Zongoraversenyen nyert második díjat.

Szabó Marcell (Fotó: Zeneakadémia / Birtalan Zsolt)

 

Az erdélyi születésű Liszt-kortárs, Carl Filtsch emlékére fiatal zongoristáknak szóló verseny 1995 óta rendezik meg. Filtsch 1830-ban született Szászsebesen, s fiatal kora ellenére – 15 évesen a tüdővész vitte el – Chopin és Liszt is óriási karriert jósoltak neki; az előbbi zeneszerzőnek kedvenc tanítványa volt, Liszt pedig egy alkalommal azt mondta róla, ha ez a fiú úgy dönt, hogy utazni fog, ő befejezi nemzetközi karrierjét. Amellett, hogy Európa számos országában, köztük Budapesten, Bécsben, Párizsban is ünnepelt művész volt, egy sor saját művet is komponált. A zeneszerző Filtsch előtt is tisztelegve hat műve is a verseny anyagát képezi, emellett barokk-, Chopin- és kortárs művek is szerepelnek a három korcsoport repertoárlistáján.

Szabó Marcell 1987-ben született, 1999-ben nyert felvételt a Zeneakadémia Előkésztő Tagozatára, Eckhardt Gábor osztályába, zongoraművész-diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor György és Kemenes András tanítványaként 2012-ben szerezte meg. 2010/11-ben a Brüsszeli Királyi Zeneakadémia vendéghallgatója volt, jelenleg a Zeneakadémia harmadéves doktorandusza. A versenyen a legidősebb korcsoport versenyzőjeként 2. díjat vihetett haza.

A XX. Nemzetközi Carl Filtsch Zongoraversenyen született még egy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem számára értékes eredmény: Csabay Domonkos, a Zeneakadémia 2014-ben végzett hallgatója második díjat kapott a legjobb saját szerzemény kategóriában.

Gratulálunk!

Címkék