Száz éve született Járdányi Pál
A Kodály-tanítvány komponista, népzenekutató, kritikus és pedagógus Járdányi Pál ma lenne százéves. Az 1966-ban elhunyt alkotó olyan felelősséggel és szellemi koncentráltságban élte mindennapjait, amelyet hasonló sorsú, rövid életű művészsorsok példáztak.
Járdányi Pál 1920. január 30-án, Budapesten született. Tanulmányait 1938-tól 1942-ig a Zeneakadémia hegedű- és zeneszerzés szakán folytatta, a legfiatalabb Kodály-tanítványok közé tartozott. Hivatásának megválasztásában mestere példáját követte: pályája négy területen, a zeneszerzésben, a népzenekutatásban, a zenekritika-írásban és zenepedagógiában teljesedett ki – olvasható Berlász Melinda zenetörténész róla szóló életrajzában.
Járdányi Pál hamar magáévá tette Kodály nemzetnevelő zenei programját, szemléletének középpontjába ő is a magyar népzenei hagyomány eszméjét helyezte. Mindig konzekvensen vállalta egy új magyar zeneművészet és zenei műveltség megteremtésének szolgálatát. Mintha érezte volna életútjának tragikusan szűkre mért időbeli határait, kiemelkedő felelősséggel és szellemi koncentráltságban élte mindennapjait, ahogy a hasonló sorsú, rövid művészsorsoknál látható.
Már ifjúként a maga választotta feladatok kettős követelményeinek megfelelően zenei képzésével párhuzamosan néprajzi tanulmányokat is folytatott. Huszonhárom évesen megírt egyetemi disszertációjában egy társadalmi közösség népzenehasználatát vizsgálta (A kidei magyarság népzenéje, 1943.)
Kritikái, cikkei, műismertetései és tanulmányai nem csupán szakmaiságának és szemléletformáló törekvésének tanúi, hanem magas szintű erkölcsi értékrendjének megvallása is történelmünk egyik legtragikusabb időszakában. Zenekritikusi munkássága a Forrás, a Szabad Szó, a Válasz, a Valóság és más orgánumok hasábjain átfogó nemzeti-közösségi kérdés szolgálatát célozta a zenei műveltség előmozdításáért.
Az általa megélt nagy történelmi fordulópontok idején, 1948-49-ben, valamint az 1956-os forradalom bukásakor sem tagadta meg nézeteit, még akkor sem, ha az a megbélyegzés, kitaszítás és a félreállítás méltatlan következményével járt. Kodály utódjaként tanított, de politikai nézeteinek büntetéseképpen végérvényesen eltávolították az intézmény tantestületéből.
De e döntés végül pozitív ösztönzésként hatott: felszabadult szellemi erőinek birtokában egyre intenzívebb tudományos szerepet vállalt a Kodály vezetésével működő Népzenekutató Csoportban, néhány év lefolyása alatt vezető személyiségévé vált. Kidolgozta a Magyar Népzene Tára dallamközlésének új rendszerét, mely a nemzetközi figyelmet is felkeltette (Magyar népdaltípusok I-II., 1961).
Komponistaként hangszeres és vokális műveiben is érvényesült hitvallása a népzenei hagyományok talaján kibontakozó új művészet megteremtéséről. Bár stílusa az eszmei-stiláris közösség szintjén Bartók és Kodály alkotásaival mutat rokonságot, egyéni művészi állásfoglalása még dominánsabban érvényre jut. Erről tanúskodik kamaraműveinek, versenyműveinek, kórusműveinek és örökérvényű Vörösmarty szimfóniájának alkotói vonulata.
Tanítványaiban az elmélyült, páratlan intuícióval megáldott alkotó, a tudományos felkészültségű tudós és a nemzeti-társadalmi felemelkedés hitét sugárzó pedagógus emléke kitörölhetetlenül él. Példája az alkotóművészekben, a vokális és instrumentális oktatás kettős ágán, valamint a népzenekutatásban máig érvényesül (Kurtág György, Szabó Helga, Devich Sándor, Olsvai Imre).
A Zeneakadémia március 10-én hangversennyel emlékezik meg egykori mesterére, fellépnek az egyetem hallgatói. Az eseményre díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában, a koncert előtt egy hónappal.