Széki ötös Varsóban

2013. május 8.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem képviseletében Fekete Gyula és az In Medias Brass rézfúvós kvintett vett részt a május 1-5. között megrendezett Európai Zeneakadémiák Fesztiválján.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem képviseletében Fekete Gyula és az In Medias Brass rézfúvós kvintett vett részt a május 1-5. között megrendezett Európai Zeneakadémiák Fesztiválján.

 

A „The European Festival of the Music Academies” névre hallgató találkozó lengyel kezdeményezésre, a Visegrádi Alap támogatásával jött létre. A tavaly még szűk körben, csak Varsó, Wroclaw, Bydgoszcz, Gdansk és Lodz zeneakadémiái számára megrendezett találkozó kibővítésével a szervezők az európai zeneművészeti egyetemek között művészi, tudományos és oktatási területeken zajló párbeszéd erősödését kívánják elérni. Az ötnapos fesztiválon a lengyel zeneakadémiák mellett Vilnius, Lvov, Tromsö, Minszk, Prága, Besztercebánya, Moszkva és Budapest zeneművészeti egyetemei vettek részt, minden intézmény egy-egy kamaraegyüttest és egy zeneszerzőt delegálhatott.

 

 

Egyetemünk képviseletében Fekete Gyula, a Zeneszerzés Tanszék vezetője, valamint a Zeneakadémia volt és jelenlegi hallgatóiból álló, Klassz Tehetség, és Junior Prima Díjas In Medias Brass rézfúvós kvintett (Kresz Richárd, Nagy Antal Endre – trombita; Benyus János – kürt; Sztán István – harsona; Ifj. Bazsinka József – tuba) utazott Varsóba. A Zeneakadémia kiemelkedően sikeres rézfúvós tanszakaihoz, és a magyar rezes hagyományokhoz méltó, igényes műsorukon barokk és romantikus klasszikusok átiratai, valamint rézfúvósötösre komponált XX. századi bravúrdarabok szerepeltek -- köztük Fekete Gyula Széki ötös című műve.

 

 

A kvintett felkérésére komponált darab népzenei gyökerei miatt (a mű a széki négyes táncforma rezes ötösfogatra való továbbgondolásával született) a magyar zene összetéveszthetetlen színeit képviselte, és egyszersmind reprezentálta a Zeneakadémia zeneszerző-tanárai és fiatal tehetségei között szövődő inspiráló szakmai kapcsolatokat is. A kompozíció egy részlete elhangzott a fesztivál záróesjtén, az Európai Nemzetek Szvitje című, a találkozóra érkező zeneszerzők műveiből összeállított gálaműsor keretében. Fekete Gyula tanár úr szerint bár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem képviseltette magát a fesztiválon a legkisebb delegációval (a moszkvai és a litván küldöttség például komplett kamarazenekarral érkezett), a seregszemlén mutatott teljesítmény és a szakmai visszhangok alapján egyértelmű, hogy a budapesti Zeneakadémia az európai zeneakadémiák élmezőnyébe tartozik!