Szeptemberi mesterkurzusok a Zeneakadémián

2014. szeptember 10.

A Holland Baroque Society tagjai mellett Rivka Golani és Davide Garattini lesznek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vendégtanárai.

2014. szeptember 21-én koncertet ad a Holland Baroque Society a Zeneakadémia Nagytermében, melyhez kapcsolódóan az együttes 2014. szeptember 20-án, szombaton 19:00 órai kezdettel workshopot is tart a Zeneakadémia Kupolatermében. A workshop alkalmával bemutatkozik az együttes, majd egy rövid előadás után a jelentkezőkkel együtt dolgoznak az előre egyeztetett műsoron, a lapról olvasási és az ensemble-játék készségek fejlesztésén. A workshop résztvevői az együttes másnapi főpróbáját is meghallgathatják, melyre szeptember 21-én 13:00-16:30 óra között kerül sor a Zeneakadémia Nagytermében.

Aktív résztvevőnek historikus előadói gyakorlattal és saját hangszerrel rendelkező muzsikusok jelentkezését várjuk barokk hegedű, barokk brácsa és continuo szólamokba. Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 12. péntek, 12:00. A jelentkezés módja: elektronikus úton, az orosz.dora[kukac]zeneakademia.hu email-címre az alábbi információk megküldésével: név, hangszer, végzettség, historikus előadói gyakorlat részletezése. A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében fogadjuk. A workshop anyaga a jelentkezők névsora alapján kerül megállapításra, melyet a 2014. szeptember 15-i héten megküldünk a résztvevők számára. Kérjük, hogy az élvezetes közös munka érdekében az aktív jelentkezők felkészülten érkezzenek.

A workshop passzív érdeklődők számára is nyilvános és ingyenesen látogatható. A terem kapacitása és biztonsági szabályozások miatt előzetes regisztráció szükséges az orosz.dora[kukac]zeneakademia.hu e-mail-címen 2014. szeptember 19. 12:00 óráig.

 

2014 szeptemberében a londoni Trinity College és a Zeneakadémia, két nagy múltú zenei intézmény brácsaművész-tanárai, Rivka Golani és Bársony Péter közös mesterkurzust tartanak Budapesten, a Zeneakadémián. Szeptember 24-én 13-20 óra között Bársony Péter és Bársony László, egyetemünk tanárai foglalkoznak a londoni növendékekkel, szeptember 26-án 13-20 óra között pedig Rivka Golani oktatja majd a magyar hallgatókat. A kurzus helyszíne a Liszt Ferenc téri épület 23-as terme. A kurzus passzív érdeklődők számára is nyitott, ingyenesen látogatható. A terem korlátozott befogadóképessége miatt kérjük, részvételi szándékukat szíveskedjenek előre jelezni a szabo.agnes[kukac]zeneakademia.hu email-címen.

Rivka Golani

A kurzus tanárai és hallgatói szeretettel várják Önöket kurzuszáró hangversenyükre is, melyen a XX. és XXI. századi brácsairodalom legkiemelkedőbb gyöngyszemeiből válogatott műsort hallhat a közönség. A koncert 2014. szeptember 27-én 16 órakor kerül megrendezésre, a Régi Zeneakadémia Kamaratermében. A részletes műsort ide kattintva olvashatják. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezés a szabo.agnes[kukac]zeneakademia.hu email-címen.

 

2014. szeptember 19-én 10 órától az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny keretében Davide Garattini olasz operarendező tart mesterkurzust az Énekverseny középdöntősei, illetve a Zeneakadémia magánének szakos hallgatói számára, a Liszt Ferenc téri épület 10-es termében. A kurzust passzív érdeklődők is meghallgathatják, a belépés ingyenes. Részvételi szándékukat, kérjük, szíveskedjenek előre jelezni a borzi.zoltan[kukac]zeneakademia.hu email-címen.