Szlovéniában adott koncertet az Egyházzene tanszék kórusa

2017. november 20.

November 17-én a szlovéniai Slovenj Gradec Árpád házi Szent Erzsébetnek dedikált templomában adott nagy sikerű hangversenyt az Egyházzene tanszék kórusa a szent halálának emléknapján.

Az 1251-ben felszentelt kora gótikus templom az első székesegyház, amelyet az 1235-ben szentté avatott magyar királylány tiszteletére emeltek. A kisváros minden évben nagyszabású egyházi és városi ünnepséggel emlékezik Szent Erzsébetre. Ez alkalomból hívták meg a tanszék kórusát. A püspöki ünnepi mise után tartott koncerten természetesen elsősorban Árpád házi Szent Erzsébet zsolozsmájának gregorián énekei hangoztak el reneszánsz motettákkal váltakozva, majd a közelgő Advent és Karácsony emblematikus énekei csendültek fel. A tanszék kórusát Merczel György tanár úr és a tanszék karvezetés szakirányos hallgatói vezényelték, a zenei blokkokat elválasztó barokk orgonaműveket az orgona szakirányos hallgatók játszották.

 

Az Egyházzene tanszék kórusa.

 

A hangverseny létrejöttét a Szlovéniai Magyar Nagykövetség támogatta.