Szombaton lesz az idei Bartók Világverseny díjkiosztó gálaestje

2022. november 22.

A 2022-ben zeneszerzőknek meghirdetett eseményre hegedű-zongora duót várt a szervező Zeneakadémia, az eredményhirdető koncerten Langer Ágnes és Kelemen Barnabás hegedűművészek, valamint Balog József zongoraművész lépnek fel.

A hatéves ciklusokban megvalósuló Bartók Világverseny idei, 10 000 euró összdíjazású zeneszerző fordulójára 40 év alatti komponisták jelentkezhettek, a határidőig 31 országból 96 pályázó 98 kompozíciót adott be. Az Egyesült Államokból érkezett a legtöbb pályamű, összesen 11, Magyarországról pedig 9. A jelentkezők között több kínai, koreai, görög, olasz, orosz, mexikói, argentin, francia alkotó is található, de érkezett pályázat a visegrádi régióból, valamint mások mellett izraeli, indonéz, japán, ausztrál, örmény, iráni, kazah és ukrán állampolgároktól is. A beküldött művek közül kettő bekerül a Bartók Világverseny következő hangszeres fordulója, a hegedűsök 2023-as megmérettetésének repertoárjába.

A díjazott szerzemények a nagyközönség előtt is nyitott díjkiosztó gálakoncerten hangzanak majd el a Zeneakadémia Solti termében szombaton 19 órától, jegyek még elérhetők az intézmény honlapján. Az esten emellett Bartók 1. rapszódiája, valamint Andante és Román népi táncok című műve is felcsendül.

Az első három helyezett, valamint néhány különdíjas személyesen is jelen lesz a gálán, de ők sem tudják még, mely díjat nyerték el. A nemzetközi zsűri elnöke, az Oscar-díjas amerikai zeneszerző, John Corigliano videoüzenetben köszönti majd a verseny résztvevőit és a közönséget.

A rangos testület tagja volt Unsuk Chin Németországban élő, elismert dél-koreai komponista, a Harvard Egyetem professzora, az orosz Kuzma Bodrov zeneszerző-zongoraművész, a moszkvai Gnyeszin Akadémia és Csajkovszkij Konzervatórium tanára, Fekete Gyula, a Zeneakadémia rektorhelyettese és tanszékvezetője, valamint Baráti Kristóf világhírű magyar hegedűművész, a Zeneakadémia tanszékvezetője.

 

A zsűri tagjai: Baráti Kristóf, Fekete Gyula, Kuzma Bodrov, John Corigliano és Unsuk Chin

 

A magyar állam támogatásából megvalósuló verseny sajátossága, hogy a Bartók életmű legjellemzőbb vonulataira: a hegedűre, a zongorára és a kamarazenére, valamint a zeneszerzésre épülve teljesedik ki az egymást követő években. 2017-ben vette kezdetét a hegedűsök megmérettetésével. A hangszeres versenyek közötti, páros években a Zeneakadémia zeneszerzőversenyt rendez, és az itt díjazott művek közül választja ki a zsűri azt, amelyik bekerül a következő hangszeres verseny repertoárjába.

Címkék