Tájékoztató a rektori átadás-átvételről

2023. november 2.

A Zeneakadémia rektorhelyettesének közleménye

Tisztelt Egyetemi Polgárok!

 

fotó: Csapó József

A felsőoktatási törvény és az egyetem hatályos SZMR-je szerint a rektori tisztség átmeneti betöltetlenségének idejére a rektori teendőket az oktatási rektorhelyettes látja el. Biztosan állíthatom, hogy az előttünk álló átmeneti időszak nem a pihenésről szól majd, hanem az összefogásról, a Zeneakadémiáért folytatott állhatatos munkálkodásról.

Navigare necesse est – hajózni márpedig kell. Az a katamarán, melynek hajótestjei nem egy irányba haladnak, még szélcsendes időben is hajótörésre van ítélve, de különösen igaz ez viharos időben. Összefogásra hívom hát a határozottakat, a kétkedőket, a lelkeseket és a kevésbé motiváltakat, a bölcseket és a tudást szomjazókat, mindazokat, akik a Zeneakadémia jövőjéért tenni akarnak, és akik erre szolgálatként, Liszt Ferenc szellemi örökségének szolgálataként tekintenek.

A hajózási hasonlatnál maradva: viharos időben erős hajóra van szükség (ezek volnánk mi, a Zeneakadémia polgárai), bölcs kapitányra és kormányosra (legjobb tudásom szerint ezért kívánok dolgozni) és jó szelekre, a fenntartó jóindulatú támogatására. És ha mindez megvan, akkor tekintetünket a horizontra kell emelni, hogy a minőség által diktált célt ne tévesszük szem elől.

Ehhez a munkához kívánok mindannyiunknak erőt, kitartást, valamint személyes és közös sikereket.

 

Dr. Kutnyánszky Csaba