Találkozások Dohnányival – Előadássorozat és kiállítás-megnyitó a Zeneakadémián
Három részes előadás-sorozat, illetve teremavatással egybekötött tablókiállítás idézi a komponista, előadóművész és tanár emlékét.
Fischer Annie, Anda Géza, Földes Andor, Solti György – íme, néhányan a 140 éve született pedagógus-muzsikus később világhírre szert tett tanítványai közül. A jeles évforduló alkalmából szervezte meg Prunyi Ilona zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és Kusz Veronika muzikológus, az MTA BTK Zenetudományi Intézetének kutatója a „Találkozások Dohnányival” című, háromrészes programsorozatot zenei értekezésekkel, filmvetítéssel és zongoramuzsikával.
Dohnányi kiállítás-megnyitó a Liszt téri épület XII. termében – Laskai Anna, Kusz Veronika és Vigh Andrea (Fotó: Zeneakadémia / Ancsin Gábor)
A rendezvényekkel párhuzamosan készült el a Dohnányi-életművet bemutató kiállítás Laskai Anna, a Zeneakadémia doktorandusza gondozásában. „Dohnányi egy zenei tünemény volt, ám köztudomású, hogy pozíciója több évtizednyi elhallgatottság után még mindig nem rögzült megnyugtatóan a magyar zenetörténeti kánonban” – hangsúlyozta a kiállítás megnyitóján Kusz Veronika.
Hiszem, hogy e kiállítással méltó módon emlékezünk Dohnányi Ernő, az 1930-as évek magyar zeneélete vezető alakjára, 140 évvel a születése és 100 évvel első tanári kinevezése után – összegezte a Zeneakadémia rektora köszöntőjében. Dr. Vigh Andrea felhívta a figyelmet arra, hogy a Szenátus döntésének megfelelően a Dohnányi-tablók avatása után jövőre Hubay Jenő, majd Weiner Leó pályafutásáról készül még kiállítás. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem öt híres professzora előtti tiszteletet fejezik ki a róluk elnevezett tantermek. Szenátusi döntés alapján évről-évre tablókiállítás is kerül a szobák falára, a neves pedagógusok életművéről. A történelmi tantermek sorában elsőként a Bartók Terem (XIV.) dekorációja készült el 2015-ben. Ezután Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulóján avatták fel a Kodály Termet (XV.) 2017 márciusában. |
Kusz Veronika előadása (Fotó: Zeneakadémia / Ancsin Gábor)
Dohnányi Ernő (1877−1960) érettségi vizsgáját követően nem a szülővárosához, Pozsonyhoz közelebb eső bécsi, hanem a budapesti Magyar Királyi Zeneakadémiára felvételizett. Négy évvel később ugyanerre buzdította kortársát, Bartók Bélát is, aki főként Dohnányi hatására döntött a Zeneakadémia mellett. Az ifjú Dohnányi egyszerre két főtanszakon kezdte tanulmányait: Thomán István zongora- és Hans Koessler zeneszerzés-osztályában végzett mindössze három év alatt. Sikeres pályakezdése, külföldi felkérések, eredmények után egy évtizeden át volt a berlini zeneakadémia tanára, majd 1916-ban hívták a magyar intézmény tanári karába. 1919-ben Mihalovich Ödön nyugdíjba vonulását követően Dohnányinak ajánlották fel a főigazgatói posztot, a kommunista rezsim bukását követően azonban eltávolították állásából. Ezután koncertezéssel és komponálással foglalkozott. Csaknem egy évtizeddel később, 1928-ban tért vissza a Zeneakadémia tanári karába, a zongora- és zeneszerzés-művészképző vezetőjeként. Ebben az időszakban – a zenei élet központi szereplőjeként – számos prominens pozíciót töltött be: 1919-től a Filharmóniai Társaság Zenekarának, 1931-től pedig a Rádió zenei osztályának vezetője. 1934-ben ismét kinevezték a Zeneakadémia főigazgatójának, amelyről 1941-ben, a zsidótörvények bevezetése és a nácizmus térnyerése miatt mondott le. A II. világháború évei alatt az összes többi vezetői állásától is megvált. 1944-ben hagyta el Magyarországot, és ötévnyi bolyongás után végül a floridai Tallahassee-ben telepedett le, ahol a helyi egyetem zongora- és zeneszerzés professzori posztjára kapott meghívást. Itt halt meg 1960-ban.
Dohnányi kiállítás a Liszt téri épület XII. termében (Fotó: Zeneakadémia / Ancsin Gábor)
Habár zongoraművészként már életében is több elismerést kapott, Dohnányi elsősorban zeneszerzőnek tekintette magát. Élete végén, mintegy visszatekintésként a következőképpen nyilatkozott: „Leginkább komponistának éreztem magam, ha többféle minőségben is szerepeltem. Mert csak a komponista az alkotó. És az, amit alkot, halála után is fennmarad – halhatatlanná teszi – fenntartja nevét az utókor számára. Ha kompozícióimról beszélek, újra csak azt ismételhetem, hogy igyekeztem mélyreható és a kifejezésben pontos lenni.” Fiatalkori darabjaiban a brahmsi–schumanni zenei nyelvet Beethoven örökségét folytató formai és kompozíciós gondolkodással ötvözte. Később, Berlinből történő hazatérését követően alakult ki „magyarosnak” nevezett eklektikus alkotói stílusa.
Ám a hangversenyzés és zeneszerzés mellett tanári hivatása is központi szerepet kapott életében. Már zeneakadémista korában voltak magánnövendékei, majd több mint negyven évet töltött aktív tanítással. Pedagógiai stílusáról Max Trapp, egyik berlini tanítványa így vélekedett: „Dohnányi általában nem annyira a technikai problémákkal törődött, mint inkább a kifejezésre és megformálásra fordított figyelmet. Ritkán dicsért és úgy javított, hogy ő maga ült a zongorához és eljátszotta a szóban forgó darabot. Előadása annyira lenyűgözően hatott ránk, hogy egész életünkre megtanultuk, miként kell a zenei tartalmat biztonsággal visszaadni.”
Zeneakadémiai tanárként intenzíven foglalkoztatta az intézmény oktatási színvonalának emelése is. Ünnepelt és világjáró zongorista-zeneszerzőként nagyszabású tervei nemzetközi tapasztalatain alapultak. Indítványozta például egy szigorúbb felvételi követelményrendszer bevezetését, a zongoristahallgatók repertoárjának bővítését, az egyéni órák előtérbe kerülését. 1933-ban ő szervezte meg az I. Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyt, amelyet növendéke, Fischer Annie nyert meg.