Tavaszi doktorandusz koncertek a Zeneakadémián

2014. március 24.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának billentyűs programjának hallgatói négy koncerten J. S. Bach teljes Wohltemperiertes Klavier-sorozatát adják elő, valamint egy kóruskoncert és a zeneszerző doktoranduszok estje is szerepel a Doktorandusz Koncertek sorozatban.

A doktorandusz hallgatók a 2013/14-es tanév során közösen elemezték a Wohltemperiertes Klavier darabjait, együtt keresték meg a művek gyökereit, tárták fel a szerkezetüket, csodálkoztak rá egyediségükre és összetartozásukra, mindeközben újra felfedezhették, hogy J. S. Bach mindent ismert, mindent tudott, és mindent a legnemesebb humorral és eleganciával tudott megfogalmazni.  A koncertsorozatot, melynek keretében a műhelyfoglalkozások résztvevőinek közreműködésével mind a 48 prelúdium és fúga elhangzik, Nagy Péter zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának tanára vezeti házigazdaként és előadóként.

J. S. Bach: Das Wohltemperierte Klavier 2.

Nagy Péter (fotó: Schiller Kata)

A Bach-darabok jelentőségét Pétery Dóra orgonista a következő gondolatokkal illusztrálja:  „A nemzetközi dátumválasztó vonalat (International Date Line) az 1884-es Nemzetközi Meridián Konferencián húzták meg. Az a bizarr helyzet áll elő valahol Oroszország és Alaszka között, hogy itt hétfő, egy méterrel odébb viszont már kedd van. A Szamoa-szigetek többször is időzónát váltott, sőt a választóvonal egyik oldaláról a másikra is áttért, aminek az lett a következménye, hogy abban a hónapban kétszer volt negyedike, vagy nem volt egyáltalán. A zenében is létezik ugyanez a régóta jól ismert probléma: a hangok, hangnemek köre nem záródik be. A Das Wohltemperierte Klavier (a Meridián Konferencia előtt másfél évszázaddal) az a pillanat a zenetörténetben, amikor a körön mindkét irányban ameddig bírunk, elmehetünk, de a választóvonalon nem lépünk át, azaz aisz-moll nem változik át b-mollá. A WTK egy más szempontból is egy ilyen választóvonalnak bizonyult, vagy esetünkben nevezhetnénk akár találkozási csomópontnak is - Umberto Ecót idézve - a "tegnap szigete" és a "ma" között."

A zenetörténet e mérföldkőnek számító darabjai négy részletben, különböző akkordikus hangszereken (zongorán, csembalón, klavikordon, orgonán és hárfán), április 29-én a Zeneakadémia Solti György Kamaratermében, május 4-én a X. teremben, május 18-án a Régi Zeneakadémia Bach-termében, majd végül május 27-én a Solti Terembe visszatérve csendülnek fel a doktoranduszok előadásában. A művek megértésében pedig Fazekas Gergely zenetörténész nyújt segítséget a közönségnek.

A Doktori Iskola hallgatói további két koncertet adnak 2014 tavaszán: május 3-án a „Germán és latin Európa" címet viselő, Magyarország uniós csatlakozásának 10. évfordulóját ünneplő koncerten Krasznai Gáspár karvezető doktorandusz hallgató  vezényletével a Budaörsi Sapszon Ferenc Kórus, valamint a Fővárosi Énekkar Európa valamennyi germán és latin népének egy-egy kórusművét előadja. A Régi Zeneakadémia Kamaratermében megrendezendő hangversenyen Korbász Viktor és Illés Péter énekművész, valamint Pétery Dóra orgonista is közreműködnek.

Zeneszerzők és a hagyomány

Solti Árpád, Virágh András Gábor és Tornyai Péter

Miként kapcsolódik a 21. században felnőtt, legifjabb zeneszerző-generáció a hagyományhoz? Ihletet merít belőle vagy a maga képére alakítja át? Ezekre a kérdésekre keressük a választ Kovács Sándor muzikológus, a Zeneakadémia Doktori Iskolájának vezetője segítségével a tavaszi doktorandusz koncerteket lezáró, május 17-ei hangversenyen, melyen a Zeneakadémia zeneszerzés doktori programjának hallgatói: Tornyai Péter, Solti Árpád és Virág András Gábor mutatkoznak be.  A koncert különleges, kétarcú műsort vonultat fel: a fiatal komponisták egy-egy előd művét társítják darabjaik mellé. S hogy milyen módon kapcsolódnak zeneszerzői világukhoz J. S. Bach, Maros Miklós, Clair Omar Musser, illetve Paul Hindemith darabjai, megtudhatjuk a műpárokat megelőző beszélgetés keretében is.

A Doktorandusz Koncertek sorozat hangversenyeire díjtalan belépő igényelhető a Zeneakadémia jegypénztárában.

Címkék