Tukora Péter nyerte az idei Neszlényi-díjat

2024. július 1.

A Zeneszerzés Tanszék a pályázó növendékek közül összesen négy hallgató alkotását emelte ki.

A kitüntetés alapítványát létrehozó, Los Angelesben élő Neszlényi Judith kívánsága szerint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszékének tanáraiból álló grémium 150 000 forint értékű ösztöndíjban részesíti minden évben azt a zeneszerző hallgatót, aki az adott tanév során a legkiemelkedőbb, akusztikus hangszerre vagy hangszerekre írt zeneművet alkotta.

Tukora Péter (BA III., zeneszerzés szakirány) THEIA című műve nyerte el az első helyezést és ezzel az ösztöndíjat.

 

Dr. Kutnyánszky Csaba és a Neszlényi-díj nyertese, Tukora Péter
Fotó: Zeneakadémia / Posztós János

 

A zsűri további három pályaművet tartott dicséretre méltónak, így második helyre rangsorolta Erdős Boglárka (BA III. alkalmazott zeneszerzés) Két Dal Virna Sheard verseire című kompozícióját, harmadik helyre pedig megosztva Oláh Krisztián (MA I. zeneszerzés) Off-bea(u)ty és Koudela Olivér (MA I. alkalmazott zeneszerzés) Music-related Memory című alkotását.

Neszlényi Judith Kodály Zoltán, Antal István és Faragó György növendéke volt a Zeneakadémián, aztán 1956-ban családjával az Egyesült Államokba emigrált. A University of California oktatójaként Los Angelesben zongorát tanított 1974 és 1986 között, valamint alapítója volt a Los Angeles-i Liszt Zongora- és Énekversenynek. A Zeneakadémiának adományozott díjat fia, Neszlényi Andor emlékére alapította.