Várdai István gordonka mesterkurzusa

2014. november 13.

Az ARD Nemzetközi Csellóverseny győztese mesterkurzust tart csellistáknak december 5-én és 6-án, 10 és 18 óra között a Zeneakadémia főépületének XXIII. termében.

A kurzusra aktívan csak a Zeneakadémia növendékei jelentkezhetnek, passzívan bárki részt vehet rajta.

Zongorakíséretet nem biztosítunk, arról a hallgatóknak maguknak kell gondoskodniuk.

A jelentkezés minden esetben regisztrációhoz kötött, a részvétel díjtalan.

Részvételi szándékát kérjük, az alábbi elérhetőségen jelezze Szabó Ágnes tanszéki ügyintézőnél. Aktív résztvevők a játszani kívánt darab címét is írják meg!

E-mail: szabo.agnes[kukac]zeneakademia.hu

Jelentkezési határidő: 2014. november 28. (péntek)


 

Várdai István Pécsett született, 1985-ben. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Mező László, a bécsi Zeneakadémián Reinhard Latzko növendéke volt. 2010 őszétől Németországban, a Kronberg Akadémián Frans Helmerson növendékeként folytatta tanulmányait, 2013-tól a világhírű intézmény oktatója. Mesterkurzusok keretében olyan művészektől tanulhatott, mint Natalia Gutman, Natalia Shakhovskaja, Schiff András és Starker János. 

Több nemzetközi verseny díjazottja-nyertese. 2008-ban 1. díjat nyert a 63. Genfi Nemzetközi Zenei Versenyen, valamint övé lett a közönségdíj, a Coup de Coeur Breguet-díj és a Pierre Fournier-díj is. Moszkvában 2007-ben 3. díjat nyert a XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Versenyen. 2006-ban Berlinben az Emanuel Feuermann Gordonkaversenyen a Kronberg Akadémia különdíját kapta, illetve első helyezést ért el az Ausztriában rendezett XIII. Nemzetközi Brahms Versenyen. A verseny történetében páratlan módon háromszor nyerte meg a Popper Dávid Nemzetközi Zenei Versenyt. 2014-ben megnyerte az ARD Nemzetközi Csellóversenyét Münchenben.

Fellépett New Yorkban, Londonban, Párizsban, Prágában, Bécsben, Frankfurtban, Münchenben, Genfben, Berlinben, Hágában, Moszkvában, Szentpétervárott, Firenzében, Tokióban és Pekingben. Olyan nagyhírű karmesterekkel és zenekarokkal játszott együtt, mint Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Howard Griffiths, Simon Gaudenz, Gilbert Varga, a Szentpétervári Szimfonikus Zenekar, a Genfi Kamarazenekar, a Mariinsky Színház Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, a Suisse Romande Zenekar. Fellépett a Santanderi Fesztiválon, a svájci Bellerive és Verbier fesztiválokon, a Schleswig-Holsteini Fesztiválon, a Schwetzingeni Fesztiválon, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a szentpétervári Gergiev Fesztiválon, a spanyolországi Pablo Casals Fesztiválon és a Francia Rádió Fesztiválján Montpellierben. 2010-ben debütált többek között a bécsi Konzerthausban és a New York-i Carnegie Hallban. 2014-től a Sitkovetsky zongorástrió csellistája.

2009-ben Junior Prima-díjjal tüntették ki, 2012-ben elnyerte a rangos Prix Montblanc-t. 2014-től a pécsi Kodály Központ rezidens művésze. 2009 októberében jelent meg első lemeze az Ysaÿe Records gondozásában, ezen Elgar csellóversenye, Prokofjev szonátája, valamint Janáček egy kompozíciója hallható. 2010-ben Vanhal csellóversenyét játszotta lemezre a Howard Griffiths által vezényelt Camerata Schweiz közreműködésével. 2013-ban a Hansler kiadónál megjelent CD-jén Martinu, Popper, Beethoven, Paganini, Rossini és Mendelssohn variációs darabjaiból játszik. Legutolsó, 2014 novemberében a Brilliant Classics kiadónál megjelent CD-jén Csajkovszkij műveket szólaltat meg.

Címkék