Véget ért a Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny

2023. február 6.

Január 30. és február 5. között zajlott a 2023-as Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny, a Zeneakadémia Weiner Kuratóriuma támogatásával és a Kamarazene Tanszék szervezésében.

A kétfordulós versenyt három kategóriában rendezték meg, amelyekben meghatározott összetételű formációk indulhattak. A zsűri elnöke Pilz János hegedűművész, tagjai pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem neves oktatói: Némethy Attila zongoraművész, Szatmári Zsolt klarinétművész, Szentpáli Roland tubaművész, zeneszerző és Varga István csellóművész voltak.

A február 5-i díjkiosztó gálán Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora hangsúlyozta: Weiner nemcsak a magyar zeneművészet egyik legfontosabb komponistája volt, de a kamarazene-oktatás egyik atyja is. „A versenyzők produkciójában ott van a weineri örökség, és külön örömömre szolgált, hogy szép számmal választották az ő műveit is műsorukba” – tette hozzá.   

Pilz János Liszt-díjas hegedűművész, a zsűri elnöke értékelésében kiemelte: az idei verseny minden tekintetben előremutató volt, és rendkívül örömtelinek nevezte, amiért egy teljes koncertprogramot hallgathatott végig a zsűri a versenyzőktől, így az esemény inkább egy fesztiválhoz hasonlított, valamint hogy végig telt házzal zajlottak a fordulók.

 

A díjazottak és a zsűri tagjai (fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea)

 

A versenyre 44 formáció jelentkezett több mint 120 zenésszel: azok a magyar és külföldi állampolgárságú muzsikusok vehettek részt a megmérettetésen, akik 1993. február 1. után születtek, magyarországi közép- vagy felsőfokú zenei intézményben szereztek képesítést, vagy akik jelenleg is valamely magyarországi közép- vagy felsőfokú intézmény aktív hallgatói, beleértve a doktori képzést is.

A döntőben egy 60-70 perces produkciót kellett játszani, akik pedig Weiner-művet is a programjukba illesztettek, indulhattak a Weiner előadói díjért is, amely a legértékesebb elismerésnek számít a formációnként adható 600 000 forinttal.

Emellett a helyezések pénzjutalmat is jelentettek: mindhárom kategóriában az első helyezett formáció tagjai fejenként 200 000 forintos ösztöndíjat kaptak, valamint koncertlehetőségeket Magyarországon és külföldön; a második helyért 150 000 forint, a harmadikért pedig 120 000 forint járt a helyezett formációk minden tagjának. Mindhárom kategóriában közönségdíjat is kiosztottak.

 

Vonósnégyes-kategória:

I. díj: Korb Vanessza, Soós Áron (hegedű), Soós Előd (brácsa), Aranyos János (cselló)

II. díjat a zsűri nem adott ki.

III. díj: Sárréti Márton József, Wunderlich Márton András (hegedű), Koppán Kata (brácsa), Tóth Barnabás (cselló)

Közönségdíj: Sárréti Márton József, Wunderlich Márton András (hegedű), Koppán Kata (brácsa), Tóth Barnabás (cselló)

 

A vonósnégyes-kategória első helyezettjei: Korb Vanessza, Soós Áron, Soós Előd és Aranyos János, valamint a zsűri tagjai: Szentpáli Roland, Varga István, Szatmári Zsolt, Némethy Attila és Pilz János (fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea)

 

VONÓS ÉS ZONGORÁS KAMARAZENE-KATEGÓRIA:

I. díj: Fóris Zsófia (hegedű), Forgó Boglárka (cselló), Lescsinszky Áron (zongora)

II. díj: Dolfin Balázs (cselló), Radnóti Róza (zongora)

III. díj: Korb Vanessza (hegedű), Soós Előd (brácsa), Aranyos János (cselló)

Közönségdíj: Fóris Zsófia (hegedű), Forgó Boglárka (cselló), Lescsinszky Áron (zongora)

Weiner előadói díj: Dolfin Balázs (cselló), Radnóti Róza (zongora)

 

A vonós és zongorás kamarazene-kategória első helyezettjei: Fóris Zsófia, Forgó Boglárka és Lescsinszky Áron (fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea)

 

Fúvós és zongorás kamarazene-kategória:

I. díj: Dávid Boglárka (fuvola), Katrin Mátyás (klarinét), Varga Zsuzsanna (oboa), Vedres Péter (fagott), Csabay László (kürt)

II. díj: Eszenyi Zsombor (klarinét), Puskás Máté (zongora)

III. díj: Egyed Hunor (klarinét), Hirling Bettina (zongora)

Közönségdíj: Dávid Boglárka (fuvola), Katrin Mátyás (klarinét), Varga Zsuzsanna (oboa), Vedres Péter (fagott), Csabay László (kürt)

Weiner előadói díj: Eszenyi Zsombor Dániel (klarinét), Puskás Máté (zongora)

 

A fúvós és zongorás kamarazene-kategória első helyezettjei: Katrin Mátyás, Varga Zsuzsanna, Csabay László, Dávid Boglárka és Vedres Péter (fotó: Zeneakadémia/Felvégi Andrea)

 

 

Címkék