Véget ért a Zeneakadémia első Tibay Zoltán Országos Gordonversenye

2022. május 4.

A május 2-án és 3-án zajlott megmérettetésen több kategóriában is kiosztott díjakat a neves tagokból álló zsűri.

Egykori tanára, a neves nagybőgőművész Tibay Zoltán előtt tisztelgett alma matere, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a rendezvénnyel. A zsűriben Tibay Zsolt, Fejérvári Zsolt és Kubina Péter foglalt helyet.

A főépületben tartott megmérettetésen BA (bachelorképzés) kategóriában megosztott első helyezett lett Puporka Jenő (BA I., tanára: Fejérvári Zsolt) és Yeung Yuen Kiu Marco (BA I., tanára: Kubina Péter), harmadik helyezést ért el Dani Norbert Dániel (BA III., tanára: Kubina Péter). A zsűri második díjat nem osztott ki.

Az MA (mesterképzés) kategória első díját Mohácsi Vilmos (MA I., tanára: Fejérvári Zsolt), a másodikat Nigel James Peter Smith (MA I., tanára: Fejérvári Zsolt) vehette át, itt harmadik díj azért nem talált gazdára, mert csak ketten jutottak a második fordulóba.

 

A zsűri tagjai és a versenyzők (fotó: Amy van Walsum)

 

Mindkét kategóriában az első helyezéssel 45 000 forint, a másodikkal 35 000, a harmadikkal 20 000 járt.

A legjobb zenekari állás előadásáért különdíjat és vele 30 000 forintot vehetett át Yeung Yuen Kiu Marco, de a legjobb szabadon választható mű előadásáért járó elismerést nem adta ki a zsűri.

A tokiói Muszasino Egyetem professor emeritusa, Tibay Zsolt által felajánlott, 35 000 forintos Tibay-különdíjat Puporka Jenő és Mohácsi Vilmos kapták meg.

A versenyzőket zongorán mindvégig Lugosiné Várhalmi Vera kísérte.

 

Az esemény a Magyar Művészeti Akadémia támogatásának köszönhetően valósult meg.

Címkék