Végh Jánosról írt könyvet a Zeneakadémia oktatója

A kiadvány, amely a Budapest Music Center (BMC) gondozásában, a Magyar zeneszerzők című sorozatban jelent meg nemrég, a magyar későromantika egyik legkülönlegesebb pályát befutó komponistájáról szól, aki párhuzamosan volt zeneszerző és jogász. Amint a kötet ismertetőjében is olvasható, fiatalkorában rendkívül termékeny zeneszerző volt, zenei nyelve mindvégig a német romantika – eleinte főként Mendelssohn és Schumann, később Liszt és Wagner – hatása alatt állt. Wagnerhez és Liszthez személyes ismeretség is fűzte, Liszt közvetlen budapesti baráti köréhez tartozott.

Miután 1875-ben Liszt aktív közreműködésével és elnökletével létrejött a Zeneakadémia, az intézmény 1879-ben új, nagyobb otthont kapott (ez a mai Régi Zeneakadémia). Ezzel lehetővé vált a hallgatói létszám növelése, új szakok indítása, így pedig a tanári és vezetői létszámot is bővíteni kellett. Az alelnöki posztra Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter kérte fel Végh Jánost, amelyet 1881 és 1887 között töltött be.

Végh János (forrás: Zeneakadémia)

Amellett, hogy folyamatosan kapcsolatban állt Liszttel (aki távolléte idején többnyire levélben instruálta), ő volt a közvetítő a minisztérium és az intézmény között is. Munkájában nagy hasznát vette jogi ismereteinek, hiszen ezekben az években készült el a Zeneakadémia alapszabálya. Végh János indított el több új tanszakot (magánének, hegedű, orgona), és főszerepet játszott új tanárok (Hans Koessler, Hubay Jenő, Popper Dávid) kinevezésében is. Az ő idejében készült el a Régi Zeneakadémia Kamaratermének díszes, ülőhelyes faburkolata. Amikor 1887-ben visszavonult, munkatársai díszes albummal köszöntek el tőle; a kötet jelenleg a Liszt Ferenc Emlékmúzeum gyűjteményében található meg. Ezután figyelmét inkább jogi pályájára összpontosította, a Magyar Királyi Kúria bírája lett. 1918-ban hunyt el.

A kötet és a sorozat szerkesztője Berlász Melinda zenetörténész, az ELKH BTK Zenetudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa.