Verseny vagy sem?

A legendás előadóművész és tanár, Hubay Jenő tanítványa, Bartók egykori kamarapartnere 1959-ben halt meg, szellemi hagyatéka azonban azóta is meghatározza az egyetem mindennapjait. Pedagógiai örökségének ápolása mellett többek között egy olyan versennyel is őrzi emlékét az intézmény, amelynek lényege Perényi Eszter, a Zeneakadémia professor emeritája szerint igazság szerint egyáltalán nem is a versengésben rejlik.

Októberben újra Zathureczky-versenyt rendez a Zeneakadémia. Mi az apropója ennek a megmérettetésnek?

Ennek viszonylag hosszú története van. Az első kezdeményezés Zathureczky özvegyétől ered: ő volt az, aki még a nyolcvanas években felajánlott a Zeneakadémiának egy Ruggieri-hegedűt és egy Sartory-vonót, amelyet az egyetem négyévente sorra kerülő belső versenyén mindig olyasvalaki nyerhet el, aki a Zeneakadémián végezte a tanulmányait, és a diplomahangversenyén jeles érdemjegyet kapott valamennyi bírálótól. Az Országos Zathureczky Verseny azonban más, ezt csak 1998-ban, vagyis éppen húsz éve indítottuk el, és ötévente rendezzük meg. Mivel erős személyes kötődés fűz Zathureczkyhez – apám, aki tanított a Zeneakadémián, barátságban volt vele, még a Tanácsterem falára készült portréhoz is ő egyeztetett a szomszédunkban lakó festővel, de jó viszonyt ápoltam Zathureczky özvegyével is –, valahogy természetes módon örököltem meg a művészi hagyaték feletti őrködés feladatát Kovács Dénestől, aki természetesen maga is a mester növendéke volt. Magától értetődően Zathureczky előadói személyisége, a kortárs művek melletti elkötelezettsége inspirált akkor is, amikor úgy határoztunk, hogy a verseny anyagát egy lassú és egy virtuóz előadási darab mellett mindig egy modern műnek kell alkotnia. Idén az őszi szünetre időzítettük a rendezvényt, a díjkiosztó és a gála pedig november 4-én lesz.

Zathureczky pedagógiai és művészi öröksége érezhető még a magyar hegedűsök játékán?

Ezt a kérdést gyakran felteszik külföldön is. Zathureczky Hubay tanítványa volt, ő pedig a 19. század nagy magyarországi születésű hegedűművészéé és Brahms barátjáé, Joseph Joachimé, így a játékukban a német, francia és belga iskola ötvöződött a cigányzenei hagyományokkal. Számukra mindig a hang szépsége volt a legfontosabb, a dús, erőteljes hangképzés, ami rendkívül könnyed vonókezeléssel párosult. A Hubay-növendékeket, Geyer Stefit, Vecsey Ferencet, Arányi Jellyt az érzékeny, fényes hegedűhangról lehetett felismerni mindig is, a világ bármely pontján. Ez a fantáziadús, személyes előadásmód Zathureczky hangfelvételei mellett az oktatásban is megőrződött: Kovács Dénesre éppúgy jellemzőek voltak ezek a vonások, mint Pauk Györgyre. A nemzetközi megmérettetések elszaporodása és a művészpályafutásra gyakorolt hatásuk azonban nem kedvez az ilyen hagyomány fenntartásának. Sajnos egy versenyen az állóképesség, a tévedhetetlen, kifogástalan játék fontosabb, mint a muzikalitás egyedisége. Persze a magyar hegedűiskola tradíciói ettől nem feltétlenül tűnnek el, de azért óhatatlanul háttérbe szorulnak manapság. Ezt erősíti az is, hogy mostanában annyiféle interpretáció elérhető egyetlen kattintással; hangversenyfelvételek és lemezek pillanatok alatt hozzáférhetők, ami egyfelől remek dolog, másfelől viszont az utánzás veszélyét hordozza magában, sokszor furcsa, elmélyülés nélküli, steril tudást eredményez.

A Zathureczky-verseny el tudja kerülni ezeket a csapdákat?

Remélhetőleg. Ez egy olyan verseny, ami alapvetően nem a megjelenésre, a külsőségekre, hanem a zenére koncentrál. Egyetlen fordulója van, nincs előzetes válogatás. Négy korcsoportra osztjuk a jelentkezőket a legkisebbektől a zeneakadémistákig, és mindenkit igyekszünk ösztönözni különféle típusú oklevelekkel. Általában nagyjából százan szoktak nevezni, és az a tapasztalat, hogy mindenki profitál a részvételből. Az első versenyt annak idején Kállai Ernő és Banda Ádám nyerte meg, utóbbi jelenleg a Zeneakadémia oktatója. Tornyai Péter 1998-ban második helyezett lett, akkor még hegedűsként – most ő komponálta a 2. korcsoport kötelező darabját, az „Ede-variációkat”. De mások is, G. Horváth Lászlótól Kruppa Bálintig, akik a hazai zenei élet egyre jelentősebb alakjai, ezen a versenyen jelentek meg először gyerekként. Itt a repertoár növendékbarát, és az számít igazán, hogyan kell hegedülni. Inkább seregszemlének nevezném, mint versenynek. Gyönyörű élmény, amikor az ember végignézhet a hegedűsökön a nyolcévesektől egészen a diploma előtt állókig.

R. ZS.