Vikárius László Tanár úr megemlékezése Bartók Béla sírjánál

A hagyományokhoz híven Bartók Béla halálának évfordulóján, szeptember 26-án, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem idén is lerótta tiszteletét a zeneszerző sírjánál. A koszorúzáson Vikárius László Tanár úr mondott beszédet.

„Akaratereje legyőzte a test gyengeségét. Már-már elpusztíthatatlannak hittük, ezért ért halálhíre mindenkit váratlanul.” Alig öt hónappal halála után, 1946. február 22-én Kodály Zoltán „Bartók Béla, az ember” címmel búcsúztatta barátját. Beszédét így folytatta: „Bartókban volt még egy évtizedre való munka- és életerő. Halálát csakugyan szerencsétlenségnek tekinthetjük és fájlalhatjuk, hogy a titokzatos betegség [...] megfosztott bennünket tőle. Nem mondhatta ki az utolsó szót, és más sem mondhatja ki azt helyette. Csodáljuk, hogy küldetését ennyire is betölthette.”

A „ki nem mondott szó” jól összecseng az állítólag Bartók által egyik orvosának említett „teli bőrönd” gondolatával. Akkor még a barátnak sem lehetett azonban pontos képe arról, mi mindent hagyott hátra elkészült művekben és kiadásra kész tudományos kéziratokban, s mi az, amit már végleg magával vitt.

A beteg zeneszerző utolsó hónapjairól, napjairól és óráiról megrázó beszámolót hagyott hátra özvegye Pásztory Ditta, Denijs Dillével folytatott írásbeli interjújában, mely visszaemlékezésként jelent meg férje halálának 20. évfordulója alkalmából. Akkor már négy éve működött a Bartók-életmű gondozására alapított budapesti kutatóközpont. A magyarországi hagyaték őrzését és tudományos feldolgozását ugyanis a zeneszerző idősebb fia, ifj. Bartók Béla a Magyar Tudományos Akadémiára bízta. 1961-ben, éppen 50 évvel ezelőtt nyílt meg a Bartók Archívum – valójában már akkor is egy Zenetudományi Intézet; Szabolcsi Bence igazgatása mellett a gyűjtemény feldolgozását Dillére bízták. A kutatóhely kerek évfordulója talán megbocsáthatóvá teszi, ha itt most az életmű gondozásának kérdését állítom a megemlékező beszéd középpontjába.

Bartók hagyatéka – egyszerre a 20. századi zeneszerzés klasszikusai és a népzenetudomány úttörői egyikének hagyatéka – nemcsak művészi és tudományos minőségénél fogva volt jelentős halálakor. Hatalmas elvégzendő feladatok sorát is rejtette. Kompozícióiból kiadatlanul maradt a végigkomponált 3. zongoraverseny lezáratlan partitúrája, a Menuhinnal még utolsó egyeztetésre váró Hegedű szólószonáta, a Brácsaverseny vázlatai, valamint néhány korábbi mű elvégzett revíziója. Nem lehetett még ismert a Geyer Stefi hegedűművésznőnek ajánlott korai Hegedűverseny-kézirat. És ott volt a korai Kossuth szimfónia, a beazonosításra váró op. 2-es Scherzo, vagy az ismeretlen op. 15-ös dalok. A hátrahagyott darabok publikálása és bemutatása az utolsó nagy művekkel kezdődött, majd folytatódott a kéziratban maradt fontosabb korábbi kompozíciókkal. A kutatás emellett föltárta, mennyi félretett tétel, darab, korai vagy variánsforma maradt ugyancsak kéziratban, melyek a fiatalkori művek egy részével még kiadásra várnak.

Ha Bartók halálakor a zeneszerzői életmű számos föltárandó művet és műalakot rejtett, akkor tudományos életművéből valóban csupán a „jéghegy csúcsa” látszott. A magyar népdal (magyar, német és angol kiadásban), a bihari és máramarosi román népzenei monográfia, a kolinda-gyűjtemény zenei része, valamint számos rövidebb-hosszabb tanulmány kétségkívül megjelent, s elegendő lett volna egy figyelemreméltó népzene-tudományi életműhöz. Ám kiadásra várt a román gyűjtés nagyobbik fele, a teljes szlovák gyűjtés, a török gyűjtés, a Milman Parry-féle szerb-horvát gyűjtésből készült lejegyzések – valamennyi értekezés számba menő kísérőtanulmánnyal –, továbbá a magyar népdaloknak a Tudományos Akadémia megbízásából Bartók által rendezett gyűjteménye. Mára a Bartók által kiadásra előkészített népzenei gyűjtemények megjelentek – nagy szolgálatot tettek ezen a téren mind az amerikai, mind a magyarországi hagyaték őrei. 66 évvel halála után van-e akkor még elvégzendő feladat? A népzene-tudományi életműből ma különösen fontosnak tűnnek az úttörő jelentőségű hangfelvételek, melyek terjesztését, hozzáférhetővé tételét a digitális technika és a világháló sohasem remélt mértékben segíti. A „Bartók-Rend” teljes forrásanyagát hozzáférhetővé tevő adatbázis, a töredékesen fönnmaradt arab gyűjtés ugyancsak teljes forrásanyagát közreadó CD-ROM megmutatta, hogyan lehet ma korszerűen feldolgozni a hátrahagyott gyűjteményeket, s így egészen új módon – és mértékben – válhat közreadhatóvá az eddig csak papíron publikált román, szlovák, török gyűjtemény is. Az új technikai lehetőségek a zeneművek kéziratai, levelek és egyéb becses dokumentumok őrzése és tanulmányozhatóvá tétele terén is új feladatokat ró ránk.

A muzsikusok és a nagyközönség igénye Bartók műveinek hangfelvételeiből immár második, „új sorozat” készülését hívta életre, s az eddig megjelent, tudományosan előkészített, kimagasló művészi színvonalú előadásokat rögzítő CD-k sokszorosan bizonyították a vállalkozás jelentőségét, mely a következő nemzedékek számára is viszonyítási pontot adhat. A sorozat eddig hozzáférhetetlen műalakok és variánsformák felvételével a zeneszerzői alkotóműhelybe is betekintést nyújt. Egyúttal ízelítőt ad a végleges műalak megértése szempontjából is nélkülözhetetlen korai formákból, vagy éppen teljes jogú változatokból, melyek kritikai kottaközreadás formájában rendszeres tudományos kiadásra várnak.

Az életmű tudományos gondozása a legmagasabb rendű zenei, zenetörténeti és zenetudományi feladatok közé tartozik. De nemcsak zenei ügy. E kivételes életmű társadalmi és emberi mondandója ma is égetően aktuális. Kodály Zoltán nem véletlenül beszélt „küldetésről”. S ha Bartók helyett senki sem mondhatja is ki a ki nem mondott utolsó szót (vagy szókat), megvalósult életművén is bőven van még megismerni- és megismertetnivalónk.

Vikárius László