Világszerte hívják tanítani a Zeneakadémia Kodály Intézetének oktatóit

2024. január 26.

Számos kurzust és előadás tartott, valamint megbeszéléseket folytatott az intézmény vezetője és több tanára a 2023/2024-es tanév első félévében.

Az EU Erasmus+ együttműködési és mobilitási programjának köszönhetően a Zeneakadémia Kodály Intézetének oktatói a 2023-2024-es tanév első félévében több európai társegyetemen kurzusokat tartottak, órákat látogattak, valamint szakmai egyeztetéseket folytattak hosszabb és rövidebb távú együttműködésekről, közös projektekről.

Fekete Gyula, a Zeneakadémia nemzetközi és tudományos rektorhelyettese, valamint Rajk Judit, a Kodály Intézet igazgatója novemberben Hollandiába, a hágai Királyi Konzervatóriumba látogatott. Találkoztak az intézmény vezetőségi tagjaival, valamint Rajk Judit megbeszélést folytatott Suzanne Konings professzor asszonnyal, a Zeneelmélet Tanszék vezetőjével, a Kodály Zenepedagógia MA program vezetőjével, akit régi kapcsolat fűz a Kodály Intézethez, hiszen több közös Erasmus programban volt partner. A küldöttség részt vett az európai zenei felsőoktatási intézményeket összefogó szervezet, az AEC ünnepi, 50. közgyűlésén és kongresszusán is a városban, az eseményen a partnerintézményekkel való két- és többoldalú együttműködési lehetőségekről is tárgyaltak. (Az eseményről részletek itt olvashatók.)

Dr. Keresztes Nóra, a Kodály Intézet szolfézs- és zeneelmélet tanára szintén novemberben Olaszországba, a cataniai Vincenzo Bellini Konzervatóriumba látogatott, a szakmai út lehetőséget adott arra, hogy a két egyetem Erasmus együttműködést alakítson ki. Oktatónk részt vett az „Ear Training in Progress 1st Edition Catania” című, szolfézs tanároknak szervezett programban is. Novák Anikó zongoratanár decemberben a római Szent Cecília Konzervatóriumban tartott sikeres zongorapedagógiai workshopot „Zongoratanítás Kodály-pedagógiával” címmel. A képzést Franca Ferrari, a konzervatórium zenepedagógiai tanára és Gioavanna Karen Vagata, a Kodály Intézet egykori tanítványa kezdeményezte.

Január elején Törökországban, az isztambuli Marmara Egyetemen tartott kurzust Rajk Judit igazgató és Takáts Zsuzsanna zongoratanár. A Kodály Intézet évek óta fogad BA és MA hallgatókat erről az egyetemről. A kurzushoz kapcsolódó koncerten Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kurtág György, Csapó Gyula, valamint Tornyai Péter népi és liturgikus dallamok ihlette műveit mutatták be a hallgatóknak és az intézmény Zenepedagógiai Tanszéke oktatóinak, közös énekléssel. A küldöttség Sibel Coban professzorral, a tanszék vezetőjével és Nuri Tinaz professzorral, a Nemzetközi Kapcsolatok és Akadémiai Együttműködési Programok igazgatójával is találkozott.

 

 

Ami a további tanfolyamokat és a képzéseket illeti, Körtvési Katalin január elején Ausztráliában, a brisbane-i Cuskelly College of Music-ban tanított. A Kodály Intézet régóta együttműködik James Cuskellyvel és iskolájával, ez volt a tizedik alkalom, hogy a magyar oktatót tanítani hívták az évente megrendezett, kéthetes Kodály Nyári Iskolába (Kodály Summer School), amelyben haladó csoportoknak tartott szolfézst és vezénylés órákat, valamint a szervezet női kórusát vezette.

Szirányi Borbála ugyancsak január elején Santiago de Chilében, az Ibáñez Atkinson Alapítvány Kodály Intézetében tanított. A program pedagógiai vezetője a Kodály-szakértő Lydia Mills, az oktatók között volt Jorge Fuentes kórusvezető, a kecskeméti intézmény egykori mesterszakos hallgatója is, valamint előadást tartott Carlos Miró, a Kodály Intézet egyik korábbi népzene tanára.

Szintén a közelmúlt eseménye, hogy a harmadik alkalommal megrendezett Kínai Kodály Szemináriumon Barabás Edina, Körtvési Katalin és Novák Anikó tartott online workshopokat. A kurzust Qiu Liping, a Kodály Intézet egykori hallgatója szervezte, a tanárok között pedig ott volt Josephine Ang, szintén az Intézet egykori diákja, valamint Susanna Saw, a Nemzetközi Kodály Társaság alelnöke is.