Violetta és Orfeusz, avagy művészlelkek az operavizsgán

2013. június 19.

Művészlelkek címmel rendezi meg a Zeneakadémia 2013. június 30-án a második félévi operavizsgát. Bemutatjuk a közreműködőket és a rendezői koncepciót.

Művészlelkek címmel rendezi meg a Zeneakadémia 2013. június 30-án a második félévi operavizsgát. A műsoron Solti Árpád – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója – La Violetta című művének ősbemutatóját követően Gluck: Orfeusz és Euridikéjének részletei, majd Offenbach: Orfeusz az alvilágban című darabja szerepelnek.

 

A jövő vasárnap délelőtt 11-kor kezdődő előadásban Magyar Állami Operaház színpadára lépnek a Marton Éva által vezetett Ének Tanszék hallgatói: Balgová Gabriela (MA II/2), Gaál Csaba (MA II/1), Gheorghita Orsolya (MA II/1), Imai Ayane (MA II/1), Murvai Dénes (MA II/2), Vincze Klára (MA II/1), Vörös Szilvia (MA II/2) és Yoshida Makiko (MA II/1), valamint T. Gippert Béla (m.v). Közreműködik a Concerto Budapest, a Zeneakadémia rezidens zenekara Sándor Szabolcs, illetve Kocsár Balázs vezényletével.

 

Operavizsga plakát

 

„Olyan műveket kerestem ezúttal, amelyek kicsit a hallgatóinkról is szólnak: a La Violettában színházi kórusba felvételiznek énekesnők, a Gluck-mű a kedvesét a zene hatalmával visszaszerezni próbáló művészről szól, az Offenbach-darab pedig ennek a témának kifordítása” – nyilatkozta a Fidelio.hu-nak a darabválasztás és a színrevitel kulisszatitkairól a produkció rendezője, Almási-Tóth András. A cikk, amelyben a Zeneakadémia opera program koordinátora és színpadi játék-tanára elárul néhány érdekességet a következő félévben várható produkciókra is, erre a linkre kattintva található meg); a közreműködőkről pedig az előadás részletes műsorlapján lehet bővebben olvasni.

 

A Magyar Állami Operaházban 2013. június 30-án megrendezendő előadásra jegyek 1.600 Ft-os (diákoknak és nyugdíjasoknak 800 Ft-os) áron válthatók a Zeneakadémia Koncertközpont ideiglenes jegypénztárában, az Írók Boltjában (nyitvatartás, elérhetőség ide kattintva), valamint az interneten, ezt a  linket követve.