Wagner és magyar barátai

2013. május 10.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum Wagner magyarországi recepciójáról szóló új kiállítása 2013. május 17-én nyílik.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum Wagner magyarországi recepciójáról szóló kiállítása 2013. május 17-én nyílik, és egészen 2014. május 15-ig látogatható.

 

A Wagner és magyar barátai című új időszaki kiállítás fő gondolati szála arra épül, hogy kiemelje Liszt és Wagner életre szóló barátságát, pozitív egymásra hatását, azt a felemelő oldalt, amely a két mester egymás alkotásai iránt érzett őszinte csodálatáról, a zeneszerzői ihlető forrásról szól, és ennek tükrében mutatja be a többi magyar kapcsolatot is.

 

Wagner itthoni támogatói, barátai szinte kivétel nélkül Liszt szoros barátai közé tartoztak, vagy magán Liszt személyes ismeretségén keresztül, vagy legközelebbi tanítványai által kerültek közvetlen barátságba Wagnerrel. A kiállításon kiemelt legfontosabb magyar barátok közé tartozik Reményi Ede, Mosonyi Mihály, Ábrányi Kornél, Mihalovich Ödön, és természetesen a győri születésű Hans Richter, aki egy személyben összekötő kapocs Pest és Bayreuth között.

 

Korabeli plakát

 

A kiállítás szorosabban vett tematikája Wagner magyarországi recepciójáról szól, Wagner műveinek pesti, majd budapesti bemutatóiról, két magyarországi látogatásáról, önálló és Liszttel közösen adott hangversenyeinek visszhangjáról, a magyar zenészek, barátok, tisztelők bayreuthi jelenlétéről. A kiállítás  Liszt és Wagner egymás művei iránt érzett hódolatának kifejezésével indul el, és kettőjük  szellemi hasonlóságával fejeződik be, záró gondolatként a nagy elődök közül Beethoven, Goethe iránti közös lelkesedésre és a kortárs festő barátokkal, Wilhelm von Kaulbach-hoz és Franz von Lenbach-hoz fűződő kapcsolatukra utalva. 

 

A kiállítást 2013. május 17-én délután négykor nyitja meg dr. Batta András, a Zeneakadémia rektora, majd az ünnepi beszédet követően rövid koncert keretében néhány emblematikus Liszt- és Wagner-mű csendül fel.