XIII. Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozó és Verseny

2015. december 17.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Kamarazene Kabinetje és a Conservatory Alapítvány 2016. március 4. és 6. között rendezi meg a XIII. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozót és Versenyt a zeneművészeti felsőoktatásban tanuló hallgatók számára.

 

Részvételi feltételek:

A találkozóra vonós, illetve vonós-zongorás kamarazene csoportok jelentkezését várjuk (az azonos hangszerekből létesített kamarazenei formációk kivételével), melyeknek minden tagja nappali tagozatos hallgatói jogviszonyban áll saját intézményével. Együttesenként a csoportok egy-egy fúvóssal, gitárossal, vagy énekessel bővíthetők.

Minden intézmény kb. 60 perc műsoridőben mutathatja be programját. A jelentkezéseket így nem Debrecenbe, hanem Palágyi Diána tanulmányi előadónak kérjük leadni (Ligeti épület, 010. iroda)!

Amennyiben a jelentkezések száma meghaladja a megadott műsoridőt, a Kamarazene Műhely vezetője dönt a jelentkező csoportokról.

Jelentkezési határidő: 2016. január 25.

A jelentkezési lapot innen lehet letölteni!

 

A produkciókat zsűri értékeli, a legkiemelkedőbbek nívódíjban, illetve pénzjutalomban részesülnek és fellépnek a találkozó gálahangversenyén. A műsorválasztásban a zsűri szorgalmazza a kortárs magyar művek előadását, illetve Dohnányi Ernő és Weiner Leó kamarazenéjének műsorra tűzését is.

 

Nevezési díj:

13.000,- Ft/fő, mely összeg a szállást és az ellátást nem tartalmazza.

 

A rendezvény pénzügyi lebonyolítója a Conservatory Alapítvány (számlaszám: 11738008-20715995).
A részvételi díjat a megjelölt határidőig az Alapítvány számlaszámára kérjük átutalni.

 

A szállással kapcsolatos tudnivalókat a Debreceni Egyetem oldalán lehet elolvasni!