Zeneakadémisták a Smithsonian fesztiválon

2013. július 24.

A 2013. június 26 - július 7. között megrendezett washingtoni Smithsonian Folklife Festival díszvendége idén Magyarország volt, a delegációban a Zeneakadémia Népzene Tanszékének három hallgatójával és három tanárával.

A 2013. június 26 - július 7. között megrendezett washingtoni Smithsonian Folklife Festival díszvendége idén Magyarország volt, a delegációban a Zeneakadémia Népzene Tanszékének három hallgatójával és három tanárával.

 


 

A Magyar örökség – az újjáéledés gyökerei címet kapott programban néptánc-előadások és népzenei koncertek mellett gasztronómiai és hagyományőrző kézműves bemutatók során mutatkoztak be a magyar folklór jeles képviselői. "Két hét alatt több mint másfél millió ember ismerkedett a magyar kultúrával. Látta és felállva, ujjongva tapsolta meg azokat a művészeket, akiket a szívüket-lelküket elhozták Washingtonba, és belülről, hitelesen fogalmazták meg azt a magyar virtust és gondolatot, ami a génjeinkben, a gyökereinkben van"- mondta el az MTI-nek a fesztivál zárónapján Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. A zenészek reprezentatív keresztmetszetét adták mind az úgynevezett revival zenének, mind pedig az adatközlői zenei tudásnak. Fülemile Ágnes, a New York-i Magyar Kulturális Központ igazgatója, kiemelte: "Nem szoktak állva tapsolni az emberek, nem szokott szinte szétrobbanni a nagysátor a nagyszínpad körül az ovációtól" – mondta el a távirati irodának a magyar népzenészek produkcióinak fogadtatásáról.

 

 

A sikerekből a magyar jelenlétet koordináló Balassi Intézet partnereként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem is tevékenyen kivette a részét, hiszen az intézmény, illetve a Zeneakadémia Baráti Köre támogatásával a fellépők sorában lehetett három hallgatónk: Csizmadia Anna (népi ének), Istvánfi Balázs (duda) és Németh András (a világ első tekerőlant-mesterképzőse). A magyar zenész-delegáció tagja volt továbbá Bolya Mátyás (koboz) és Juhász Zoltán (furulya) is - mindketten a Zeneakadémia Népzene Tanszékének oktatói -, a tanszék vezetője, Richter Pál pedig a magyar népzenei örökségről, az MTA Zenetudományi Intézetében zajló kutatásokról, illetve a Zeneakadémián zajló felsőfokú népzenei képzésről tartott előadásokat.

 

Richter Pál

 

A Smithsonian Fesztiválon szerzett élményeivel kapcsolatban Csizmadia Annát kerestük meg, aki a repülőtérről egyenesen egy szlovákiai népzenei táborba utazott tovább, így csak röviden tudott kérdéseinkre válaszolni. „Huszonkét fellépésem vol, beleértve a népdaloktatásokat is. A Felszállott a páva tehetségkutató müsorában minden nap énekeltem a Nagyszínpadon, nagy örömömre oktathattam is népdalokat a Tánccsűrben az amerikaiaknak és  az elszármazott magyaroknak, de felléphettem a Zeneakadémiát képviselő muzsikusokkal együtt is, továbbá Pál István Szalonnával és bandájával, valamint Richter tanár úrral.” A közönség reakcióiról Csizmadia Anna elmondta, sok személyes dicséretet, ölelést, vállveregetést kapott, annak ellenére, hogy a fellépések alatt a – szó szoros értelmében sokszínű: különböző kultúrájú, bőrszínű és korú – hallgatóság arckifejezését figyelve csak találgatta, hányan érthetik vajon a népdalok magyar szövegét.

 

Bolya Mátyás

 

A 2012-es Fölszállott a páva televíziós népzenei tehetségkutató győztese azóta hazatért szülőfalujába, Kupuszinára, de még sok fellépés áll előtte az iskolakezdésig. „Teszem a dolgomat, mindig csak egy-egy fellépésre gondolok, és törekszem arra, hogy fejben is ott legyek, ahol épp vagyok” – nyilatkozta Csizmadia Anna, aki a Zeneakadémia 2013. október 22-i ünnepélyes megnyitó gálaműsorának fellépői között is ott lesz, majd pedig a november 6-i Élesben – a Népzene Tanszék című koncerten lesz hallható a Zeneakadémia Koncertközpont szervezésében.