Zeneművészeti Junior Prima Díjat kapott a Zeneakadémia több növendéke

2022. november 23.

Ismét tíz fiatal tehetség vette át a zeneművészeti Junior Prima Díjat, a kitüntetettek nagyrészt a Zeneakadémia jelenlegi és korábbi diákjai. Az MVM Zrt. idén is kétmillió forintos támogatásban részesíti a kitüntetetteket.

Tizenötödik alkalommal adták át a legkiemelkedőbb harminc év alatti fiatal tehetségeknek járó Junior Prima Díjat magyar zeneművészet kategóriájában, november 22-én volt az idei átadóünnepség a MOM Kulturális Központban. A szakmai zsűri döntése nyomán az MVM Zrt. minden évben kétmillió forintos támogatásban részesíti a kitüntetetteket.

A zsűri elnöke Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora volt, tagjai között neves oktatóink foglaltak helyet. „Önmagában a tehetség kevés a sikerhez, gyakorlás, erőfeszítés nélkül nem juthat a felszínre. Megfelelő hozzáállás, alázat, megbízhatóság, akarat, azaz kőkemény munka nélkül nincs igazi siker. S ha mindez együtt is van, meg is valósul, a megfelelő anyagi és morális támogatás hiányát semmiféle zsenialitás nem képes ellensúlyozni. A siker megszületésében segíti és inspirálja fiataljainkat a Junior Prima Díj, amely ma az ifjú művészek körében a legtekintélyesebb” – mondta az átadóünnepségen Dr. Vigh Andrea. Dr. Juhász Edit, az MVM általános és jogi vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott: a hazai zeneművészet egyik legnagyobb presztízsű elismerése a Junior Prima Díj, amely valóságos ugródeszka a fiatalok számára, inspirál, egyben hatalmas támogatást nyújt a tehetségek zeneművészeti kibontakozásában. „Az MVM Csoportnak mindig is kiemelten fontos volt azok támogatása, akik tudásukkal és tehetségükkel járulnak hozzá a magyar kultúra terjesztéséhez és népszerűsítéséhez. Ezért is állunk a Junior Prima Díj zeneművészeti kategóriája mögött már tizenöt éve” – tette hozzá.

 

Az idei díjazottak; balról jobbra fent: Fröschl Éva Lilla, Eszenyi Zsombor, Tabajdi Ádám, Hontvári Gábor, Horváth Balázs, Hartmann Domonkos, Oláh Patrik, lent: Rozsonits Ildikó, Tuznik Natália, Pellet Sebestyén
(fotó forrása: MVM Zrt.)

 

A Zeneakadémia növendékei közül Eszenyi Zsombor (BA II. klarinét, főtárgytanár: Dr. Szatmári Zsolt és Pálfi Csaba), Hartmann Domonkos (BA II. cselló, főtárgytanár: Rohmann Ditta), Oláh Patrik zeneszerző (idén diplomázott, jelenleg a Doktori Iskola hallgatója), Rozsonits Ildikó (a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének növendéke zongora szakon, eddigi tanárai Marczi Mariann, Eckhardt Gábor és Némethy Attila), Tabajdi Ádám orgonaművész (Fassang László, Pálúr János, Ruppert István és Szabó Balázs tanítványaként végzett, jelenleg a Doktori Iskola hallgatója), valamint Tuznik Natália (MA I. operaének, Marton Éva növendéke) kapta meg az elismerést.

A díjazottak közül már végzett zeneakadémista Hontvári Gábor karmester (BA diploma, Ligeti András, Medveczky Ádám és Jobbágy Valér növendékeként), Horváth Balázs jazz-zongoraművész (Oláh Kálmán és Oláh Krisztián tanítványa), Pellet Sebestyén zongorista (BA diplomáját Kemenes András és Némethy Attila tanítványaként szerezte, jelenleg a bázeli zeneakadémia hallgatója). Az elismerést átvehette még Fröschl Éva Lilla kürtművész is, aki a Zeneakadémia Bartók Konzervatóriumában, aztán Berlinben tanult.

 

Rozsonits Ildikó és Tuznik Natália a díjátadón (fotó forrása: MVM Zrt.)

 

A zsűri tagjai minden évben a magyar zeneművészet szaktekintélyei közül kerülnek ki. A testület elnöke volt idén is Dr. Vigh Andrea Liszt- és Prima-díjas hárfaművész, érdemes művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, tagja pedig az intézmény oktatói közül Bacsó Kristóf Artisjus-díjas szaxofonművész, zeneszerző, a Jazz Tanszék vezetője, Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, docens; Csonka András programigazgató; Marton Éva, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Szent István Rend-díjas operaénekes, professor emerita, valamint Szentpáli Roland Artisjus-díjas tubaművész, zeneszerző, adjunktus. Mellettük Takács-Nagy Gábor Liszt- és Prima Primissima-díjas karmester, hegedűművész, érdemes művész, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának művészeti vezetője, valamint Jakobi László gordonkaművész, Cziffra Életműdíjas hangversenyrendező és Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, érdemes művész, karmester, a Keller Quartet alapítója, a Concerto Budapest zeneigazgatója is helyet foglalt a grémiumban. A testület munkájában a közelmúltban elhunyt Szakcsi Lakatos Béla, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész és zeneszerző is részt vett.

Címkék