Ádám Jenő

 

Ádám Jenő egy akkor még alig több mint két és félezer lakosú faluban, Szigetszentmiklóson született. Zenei pályája nehezen indult. Kottát írni – saját bevallása szerint – külső segítség nélkül tanult meg tízéves korában, első hangszeres tanulmányaira pedig csak akkor kerülhetett sor, amikor már a Budai Tanítóképző Intézet diákja volt. Tanítói oklevelét 1915-ben szerezte meg. Ekkor néptanítói állást vállalt és mellette beiratkozott a Zeneakadémia zeneszerzés szakára. Terveit azonban derékba törte az első világháború: 1916-ban orosz hadifogságba esett és Szibériába került. Hazaérkezve – külön engedéllyel – másfél év alatt elvégezte a hivatalosan négyéves képzést nyújtó polgári iskolai tanítóképzőt. Kőbányán kapott állást, ahol magyart, történelmet, német nyelvet és földrajzot tanított.

 

1921 novemberében jelentkezett Kodálynál, aki föl is vette zeneszerzés szakos hallgatói közé. Kodály kemény iskolája és a zenei műveltség általánossá tételének szükségességéről vallott eszméi életre szóló hatást gyakoroltak Ádám Jenőre. Az 1922/23-as tanévet Siklós Albert irányítása alatt töltötte, majd visszatért Kodályhoz és 1925-ben megkapta zeneakadémiai diplomáját. Nem sokkal ezután kezdődött oratórium-karmesteri pályafutása: 1929-ben a Budapesti Ének- és Zenekar Egyesület korrepetitoraként be kellett ugrania Lichtenberg Emil helyett Haydn Évszakok című oratóriumának előadására karmesternek. Ezután az esemény után éveken keresztül számos oratóriumot vezényelt nagy sikerrel. 1933-ban karmesteri diplomát szerzett Felix Weingartnernél. Eközben folyamatosan komponált (Magyar karácsony című operáját 1931-ben mutatta be az Operaház), és – elsősorban a húszas évek végén – népdalgyűjtő körutakra is járt. Mindemellett Hubay Jenő főigazgató meghívta a Zeneművészeti Főiskola tanárának az 1930/31-es tanévtől kezdődően. Eleinte csak az intézmény kórusát vezette, de később, egészen 1959-ben történt nyugdíjazásáig, igen sokféle tevékenységet végzett a Zeneakadémián: tanított szolfézst, kargyakorlatot, népzenét, énekgyakorlatot, ének szerepgyakorlatot, dalirodalom-ismeretet, énektanítási módszertant és az ő feladata volt a Tanterv és útmutatás elnevezésű tárgy ismertetése is.

 

Az énektanítás módszertanának alighanem a legalaposabb ismerője volt valamennyi kollégája között. Egészen fiatal korától foglalkoztatta a zeneoktatás hatékonnyá tételének kérdése, amely – nagymértékben Kodály hatására – összekapcsolódott tudatában a magyar népzene széleskörű megismertetésének szükségességével is. Az 1930-as években megalakult Magyar Énektanítók Országos Egyesülete őt választotta elnökének. E téren is rendkívül tevékeny volt: tanfolyamokat és előadásokat tartott tanítók számára a relatív szolmizációs rendszer segítségével történő kottaolvasás tanításának módszeréről, amellyel ő egy saarbrückeni zenepedagógiai kongresszuson ismerkedett meg 1933-ban.

 

Kapcsolata Kodállyal diákévei után sem szűnt meg, sőt, valójában még szorosabbá vált, amikor már kollégákként fáradoztak ugyanannak a zeneoktatási-népművelési elképzelésnek a megvalósításán. Lényegében ennek köszönhető, hogy Ádám előadásokon ismertetett módszeréből végül részletesen kidolgozott módszertan lett, mivel Kodály volt az, aki egyre türelmetlenebbül sürgette ezt a munkát. Végül 1943-ban jelent meg Módszeres énektanítás címmel és világszerte Kodály-módszer néven terjedt el.

 

Ádám Jenő tanári, karmesteri, zeneszerzői, népdalgyűjtői munkája mellett arra is szakított időt, hogy népművelői tevékenységét, amelyben Kodály egyik leghűségesebb és legkitartóbb tanítványának bizonyult, rádióelőadások formájában folytassa. Zeneakadémiai nyugdíjazása után figyelme egyre nagyobb mértékben fordult az amerikai kontinensen élő magyarok kulturális támogatása felé. Egészen utolsó éveiig fáradhatatlanul dolgozott a kodályi elképzelés megvalósításán. 1955-ben az Érdemes művész kitüntető címet adományozták neki, 1957-ben pedig Kossuth-díjat kapott. Abban az évben hunyt el, amelyben mestere születésének 100. évfordulóját ünnepelte a zenei világ.