Liszt szerepe a zongorajátszásban ugyanaz, mint Euklideszé a geometriában.

Alan Walker
Banda Ede

Banda Ede

Budapest, 1917. április 6. – Budapest, 2004. június 23.

Muzsikusdinasztia sarja (Banda nevű cigánymuzsikusok már a 19. század első évtizedeinek magyar zenetör-ténetében is felbukkantak, a híres id. Banda Marci édesapja Bihari János együttesében muzsikált; id. Banda Marci sztár-prímása lett a 19. század második felének; fiát, ifj. Banda Marcit a századfordulón világhírű muzsikusként tartották nyilván, Berlinben már az 1910-es évektől számos hang- lemezfelvétel örökítette meg játékát). Banda Ede e család oldalágához tartozik. Ő volt a második a Bandák közül, aki – hegedűs bátyja mintájára – a klasszikus muzsikus pályáját választotta. Nemcsak édesapja, hanem édesanyja is kiváló zenei érzékkel rendelkezett.
 
Zenei tehetsége, elsősorban legendásan jó hallása, igen korán megmutatkozott. Előbb zongorázni kezdett, s a cselló felé csak bátyja tanácsára, meglehetősen későn, 13 évesen fordult. Az őstehetségekhez képest ugyancsak szokatlanul későn határozta el, hogy zenei pályára megy. A Zeneakadémián az 1934/35-ös tanévtől 1941/42-ig tanult Kerpely Jenőnél, Schiffer Adolfnál és Zsámboki Miklósnál. E három mestertől el lehetett sajátítani a gordonkajáték akkori előadói ízlését és hangszertechnikáját. Az ifjú muzsikus azonban nem elégedett meg ennyivel. Szorgalmasan hallgatta a zeneelméleti és zenetörténeti előadásokat is, és különösen intenzív diák-tanári, később baráti kapcsolat fűzte Weiner Leóhoz, akitől kamarazenén kívül magas színtű zeneelméletet, analízist is tanult. Meghatározó élményt jelentett számára zeneakadémiai évei alatt a főigazgató, Dohnányi Ernő tüneményes művészete és Kodály Zoltán zenéje, pedagógiai kisugárzása. Pályája felölelte a hangszeres muzsikus valamennyi tevékenységét: 1940 és 1951 között a Székesfővárosi Zenekar első magángordonkásaként, a Magyar Rádió szólistájaként és kamaraszereplőjeként, 1951-től az együttes fönnállásának végéig a Tátrai vonósnégyes tagjaként. A Zeneakadémián az 1948/49-es tanévtől tanított gordonkát 1995/96-ig, közben 1982-től a kamarazenei tanszéket is vezette. Sok növendéke működik sikeresen a magyar és a külföldi zenei életben (többek között Perényi Miklós, Virizlay Mihály, Frank Mária, Banda Pál stb.).
 
Banda Ede művészetében a különleges zenei adottságok kibontakozását szerencsésen segítette elő a rendkívüli zenei tudás. Elemzés és ihlet, tudatos felkészülés és rögtönző játékosság jellemezte – elsősorban kamaramuzsikusként – zenélését. Hangszerjátékát a szép hangzás iránti kifinomult érzék, a különböző stílusokban való jártasság, az akcentusok és a frazeálás gazdagsága határozta meg. Az interpretáció legapróbb részletekbe menő csiszoltsága, a műgond erősen emlékeztet Banda Ede példaképként tisztelt mesterének, Weiner Leónak zeneszerzésmódjára. Ez volt a titka és értéke tanításának is. Növendékeit ráébresztette minden hang funkciójára, jelentőségére. A teljes mesterséget tanította, az egy és oszthatatlan zenét, melynek gyakorlati-technikai eszközei és elméleti-analitikai aspektusai egymást erősítve vezették őt és követőit a mű morálisan tiszta megszólaltatásához.
Kitüntetései: Kossuth-díj (1958), Érdemes művész (1969), Kiváló művész (1973), Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1985).
 
Batta András