Budapest, 1906. április 9. – Zürich, 1988. november 15.
Doráti Antal, a világhírű karmester zenészcsaládban született, édesapja a budapesti Operaház hegedűse volt. Doráti tizennégy éves korában lett a Zeneakadémia növendéke. Kodálynál zeneszerzést, Székely Arnoldnál zongorát, Weiner Leónál kamarazenét tanult. Kodály és Weiner mellett fiatal éveiben a legmélyebb hatást Bartók Béla tette rá, karmesterideálja pedig Arturo Toscanini volt.
Tizennyolc évesen már a budapesti Opera korrepetitora, s még ugyanebben az évben, 1924-ben ugyanitt karmesterként is bemutatkozik. Négy év után azonban elhagyja Magyarországot, és nagy nemzetközi karriert fut be: az 1960-as évekre a világ egyik legkeresettebb karmestere lesz.
Nemzetközi pályafutását a Drezdai Operánál kezdi, ahol 1928-ban Fritz Busch asszisztense. 1929-től 1933-ig Münsterben zeneigazgató, 1935-től a montecarlói Orosz Balett (Gyagilev legendás társulatának utóda, amelyet most Fokin igazgat) karmestere, s az együttessel Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon is turnézik. Amerikában a háború után ő szervezi újjá a Dallasi szimfonikus Zenekart, majd 1949-től 60-ig a Minneapolisi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, s az együttest lemezfelvételei révén nemzetközileg ismertté és elismertté teszi. 1963-tól 1967-ig a BBC Symphhony Orchestra, 1966-tól a Stockholmi Filharmonikus Zenekar, 1971-től hét évig a washingtoni National Symphony Orchestra, 1977-től a detroiti Symphony Orchestra, 1975-től a londoni Royal Philharmonic Orchestra vezető karmestere, később örökös karnagya. Alapításától, 1957-től kezdve figyelemmel kíséri a magyar emigránsokból álló zenekar, a Philharmonia Hungarica tevékenységét, amelynek később tiszteletbeli elnöke lesz, és amellyel 1970–73-ban lemezre veszi Joseph Haydn összes szimfóniáját. „Doráti Antal évtizedek óta mint a világ talán legtehetségesebb betanító karmestere él tudatunkban. Ismerünk nagy karmestereket, akik összeforrtak egy-egy nagy szimfonikus zenekarral mint a maguk neveltjével és mint saját hangszerükön játszottak rajta. […] De Doráti mindenütt a világon, Amerikában és Európában, ahol csak tartósan egy zenekar élére került, mindegyikből nemzetközi rangú, nemzetközi tényezőként számon tartott szimfonikus együttest nevelt. […] Hozzánk is, valahányszor itt járt, mindig a legmagasabb rendű professzionizmus igényét, mértékét és légkörét hozta magával, hosszan tartó benyomást hagyva távozása után a vele együtt dolgozó zenészekben." (Kroó György kritikájából, 1981).
Gyakran vendégszerepelt Doráti más nagy zenekaroknál is – 1946-os angliai bemutatkozásakor például a London Symphony Orchestra-t vezényelte, s ettől kezdve együttműködésük rendszeressé válik. 1960-tól tíz évig minden évadban vezényli az Izraeli Filharmonikusokat és több koncertkörutat is tesz velük. Gyakori vendégkarmester Európa és Észak-Amerika legjelentősebb operaházaiban is. A világ legtöbb hanglemezfelvételt készített muzsikusainak egyike.
Karmesteri pályájával párhuzamosan – egy húsz évig tartó hallgatást leszámítva – egész életében foglalkozott zeneszerzéssel is. „A zeneszerzés nagyon is sarkalatos pontja életemnek – írja Egy élet muzsikája című önéletrajzi könyvében – én nem 'komponáló karmesternek', hanem 'dirigáló zeneszerzőnek' tekintem magam." Főbb művei: The Way (drámai kantáta a keresztútról, Paul Claudel szövegére), egy Missa Brevis, egy öttételes szimfónia, egy zongoraverseny, egy cselló- és egy oboaverseny, két zenekar-kíséretes dalciklus (Kamarazene James Joyce, illetve The Voices Rainer Maria Rilke verseire).
Péteri Judit