Gertler Endre

Gertler Endre családjában a művészetek iránti kivételes tehetség több területen is megmutatkozott: két fivére közül Pál festőművész lett, másik testvére, Viktor pedig világhírű filmrendező. A legfiatalabb fiú, Endre, a zenét választja hivatásának: hegedűtanulmányait Bloch József, Studer Oszkár, majd Hubay irányításával végzi, zeneszerzést Kodály, kamarazenét Weiner osztályában tanul.

 

A tanulóéveket 1925. június 2-án tartott diplomahangversenye zárja le, amelyen Bach C-dúr szólószonátájának Adagio és Allegro tételét, Ernst fisz-moll hegedűversenyét és Hubay Valcer-parafrázisát játssza. Már ez előtt a koncert előtt, 1925 februárjában sor került azonban a nagyközönség előtti valódi debütálására. Mintha a művészpálya későbbi elkötelezett irányultságát a XX. századi zene népszerűsítésére már az első bemutatkozáson előrevetítette volna a műsor: a Filharmóniai Társaság hangversenyén új svájci műveket, Hermann Suter Hegedűversenyét és Volkmar Andreae Rapszódiáját adja elő – sikerrel. „A fiatal művész abból a jólesően szerény és tárgyilagos fajtából való, amely az igazi művészet hirdetőit szolgálja. Kellemes és meleg tónusa, valamint póztalan és komoly előadása alapján szép jövőt jósolunk neki" – írta a koncert kritikusa, Jemnitz Sándor.

 

Mint a Hubay-iskola sok más neveltje, úgy Gertler sem itthon folytatta karrierjét. 1928-ban Brüsszelben telepedett le, ahol három évvel később megalapította, majd hamarosan világhírre emelte a nevét viselő vonósnégyest. Együttesének élén két évtizedig (1931–1951) járta a világ hangversenypódiumait, 1932 és 1936 között évente megfordultak Budapesten is – többek között Bartók vonósnégyeseivel programjukon. Egy 1934. március 7-én megtartott hangversenyük után, amelyen Mozart, Brahms és Beethoven művei mellett a IV. vonósnégyest játszották, Tóth Aladár így fogalmazott: „A Bartók-művet, a Beethoven utáni időknek ezt a leghatalmasabb és legnehezebb vonósnégyeskompozícióját szinte elképesztő technikai és muzikális fölénnyel oldották meg ezek a fiatal zenészek... A Waldbauer-kvartettet leszámítva egyetlen mai magyar kamarazeneegyüttestől sem hallottunk ilyen kiváló Bartók-interpretációt...".

 

Gertler személyes és művészi kapcsolata Bartókkal régebbről datálódik; először a Szonatina hegedű-zongora átírása kapcsán találkoztak, feltehetően 1926-ban (az átirat 1931 végén jelent meg). Visszaemlékezései és a lexikonok adatai kettejük közös koncertjeinek vonatkozásában ellentmondóak: tényszerűen csupán három közös fellépésük igazolható. 1937. február 22-én Pápán játszották Bartók, Bach, Mozart és Beethoven (Kreutzer-szonáta) műveit. 1938. november 8-án és 9-én Antwerpenben és Brüsszelben Bartók-műsort adtak (többek között a 2. Szonátát, a Szonatina átiratát és az 1. Rapszódiát). „Gertler (a hegedűs) jól játszott..." – írta haza elégedetten e koncertek után a zeneszerző.

 

Bartók zenéje az életpálya egyik központi jelentőséggel kultivált területe maradt továbbra is. Ennek az érdeklődésnek 1960 májusában Budapest köszönhet nagyjelentőségű bemutatót: a Geyer Stefi számára komponált ifjúkori Hegedűverseny első magyarországi előadását; de Párizs is Gertler játékában ismeri meg Bartók mindkét hegedűversenyét, London a Szólószonátát. Az ő nevéhez fűződik az a prágai Supraphon cég számára (amelynek exkluzív szólistája volt) készített felvételsorozat, amelyen Bartók összes hegedűkompozícióját rögzítették (1967-ben Grand Prix de Disque-et nyert). Hanglemezfelvételei egyébként sok esetben kuriózumok: olyan ritkán játszott művek, mint Kókai és Casella versenyművei, Seiber Fantasia concertantéja, Tardos Béla Szonátája valószínűleg nem sok előadó diszkográfiájában találhatók meg.

 

A XX. század hegedűirodalmának számos remekművét tartotta állandóan repertoárján: 1948. október 26-án elsőként hozta el Budapestre Berg nálunk akkor még ismeretlen Hegedűversenyét. „Igen hálásak vagyunk Gertler Endrének, ennek a rendkívül intelligens és talentumos művésznek, hogy megismertetett bennünket Alban Berg Hegedűversenyével." – tolmácsolta a magyar zenei élet köszönetét Járdányi Pál.

 

Az előadó mellett a pedagógus is tiszteletreméltó pályát mondhat magáénak 1940-től a brüsszeli konzervatórium, 1954–59 között a kölni zeneakadémia, 1964-től a hannoveri zeneművészeti főiskola tanáraként. Gazdag tapasztalatait itthon is örömmel adta át – sok éven keresztül volt állandó vendégprofesszora a pesti, majd szombathelyi Bartók-szemináriumnak.