Geyer Stefi

Geyer Stefi az első hegedűleckéket ötéves korában orvos édesapjától kapta, aki műkedvelő hegedűjátékos volt. Hétéves korától kezdve részesült komolyabb zenei képzésben; ekkor került Adolf Kálmánhoz, a Nemzeti Zenede tanárához. Gyors fejlődését bizonyítja, hogy néhány hónapon belül már nyilvánosan is fellépett, néhány év múlva pedig felvették a Zeneakadémiára, ahol négy éven keresztül, 1898–1902 között volt a világhírű hegedűművész és kiváló pedagógus, Hubay Jenő tanítványa. Ezekben az években kezdődött meg haláláig töretlen karrierje a koncertpódiumon. Már tizenegy-tizenkét évesen, első önálló koncertjein is rendkívüli feltűnést keltett és komoly sikereket aratott, magyar városokban és Bécsben egyaránt. Miután szűkebb pátriájában bemutatkozott, csodagyerekként bejárta Európát és Amerikát is. Egyik első kritikusa így írt róla: „Olyan nyugodtan, szépen és művésziesen játszott, mintha már 20 év óta hangversenyeznék. [...] Bámulatos érzéke az interpretálásra, gyönyörű technikája van már és vonókezelése elegáns, korrekt." Ugyanekkor egy másik méltatója látnoki módon így fogalmazott: „Ha ez a kis lány így halad csodás művészetében, nem is lesz szüksége gyönyörű szemeinek fegyverére, hegedűje szavával fogja rabszolgájává tenni az »erősebb nemet«.”

 

A jóslat hamarosan beteljesedett. Bartók Béla, akit a fiatal művésznő 1902-ben ismert meg egy zeneakadémiai koncert alkalmával, néhány év múlva őszinte, ám viszonzatlan szerelemre lobbant Geyer Stefi iránt. Ennek a Bartók számára fájdalmasan végződő kapcsolatnak emlékét őrzik a komponista Stefihez írott, 1907-ben kelt levelei, valamint a fiatalkori Hegedűverseny (1907–8), amelynek vezérmotívuma (Cisz–E–Gisz–Hisz) a kompozíció ihlető múzsáját jelképezi. A mű csak a művésznő halála után kerülhetett nyilvánosságra.

 

Geyer Stefi az 1900-as évek első évtizedének végén, immár nem csodagyerekként, hanem érett előadóként, a koncerttermek keresett sztárja volt. Egyik külföldi koncertjén, 1908-ban ismerkedett meg egy fiatal svájci zeneszerzővel, Othmar Schoeckkel, akit Bartókhoz hasonlóan rabul ejtett a hegedűművésznő tehetsége, egyénisége és szépsége. A komponista Stefi iránt érzett szerelme 1908-as közös svájci turnéjuk alatt bontakozott ki, amelynek során Schoeck a művésznő kamarapartnereként működött közre. Még ugyanebben az évben megszületett az Op. 16-os Hegedűszonáta, természetesen Geyer Stefinek szóló ajánlással. A szerelem ezúttal is viszonzatlan maradt. A visszautasítás azonban nem gátolta meg a zeneszerzőt abban, hogy romantikus lendületű – feltehetőleg részben a magánéleti viharoktól ihletett – Op. 21-es, 1911–12-ben keletkezett Hegedűversenyét szintén a művésznőnek ajánlja.

 

Ő ekkor már Bécsben élt. 1911-ben telepedett le és 1919-ig maradt a nagy zenei hagyományokkal rendelkező városban. Valószínűleg ebben az időszakban ismerte meg Alban Berget, akivel a következő évtizedekben is baráti kapcsolatot tartott fenn. Itt kötött ismeretséget Walter Schulthess-szel, a svájci zeneszerző-zongoristával, későbbi férjével is. 1919-ben együtt költöztek Zürichbe és már a következő évben összeházasodtak. Schultess 1921-ben komponálta számára Op. 7-es Concertinóját. 1922 áprilisában Kósa György közreműködésével Budapesten lépett fel, 1924-ben hosszabb amerikai körúton vett részt, amelyet az ottani sajtó magasztaló kritikákkal kísért végig.

 

Nemzetközi hírű előadóművészként jelentős szerepet töltött be a svájci zenei életben. 1923-tól 1953-ig vezette mesteriskoláját a Zürichi Konzervatóriumban, rendkívüli pedagógiai tehetséggel. 1941-ben férjével együtt megalapította a Paul Sacher által vezetett Zürichi Collegium Musicumot, amelynek koncertmestere és szólistája volt. Emellett rendszeresen játszott kamarakoncerteken férjével, valamint barátjával és egykori hódolójával, Schoeckkel. Pályafutásának egyik legkiemelkedőbb mozzanata az a tíz év volt 1943 és 1953 között, amikor Wilhelm Backhausszal együtt adott felejthetetlen Beethoven-esteket. Zene iránti odaadását jellemzi, hogy nemzetközi karrierrel és komoly tanári múlttal a háta mögött nem érezte rangon alulinak, hogy diákjaival kvartett-koncerteken muzsikáljon együtt, s hogy az 1938-tól évenként megrendezett Luzerni Nemzetközi Ünnepi Hetek zenekarának első hegedű szólamában játsszon. Ez utóbbi tevékenység inkább ajándék, mint kötelesség lehetett számára, hiszen a zenekart a legkiválóbb karmesterek vezényelték: többek között Arturo Toscanini, Ernest Ansermet, Rafael Kubelik és Wilhelm Furtwängler.

 

Geyer Stefi rendkívül széles repertoárt tudhatott magáénak. A hegedűirodalom nagy klasszikusai mellett a modern műveket is értő tolmácsolásban játszotta. A neki dedikált hegedűversenyek közül Schoeck koncertjének és Willy Burkhard Op. 69-es, 1943-ban komponált 2. Hegedűversenyének ősbemutatója fűződik a nevéhez.