Hoór-Tempis Erzsébet

 

Énekművész, tanár. Édesapja Hoor-Tempis Mór műegyetemi tanár, mérnök, aki zenetörténettel és zenefiziológiával is foglalkozott. Hoór-Tempis Erzsébet hétévesen kezdett zongorát tanulni. Miután a Zeneakadémiára felvételt nyert, Ember Nándornál zongorát, Anthes Györgynél énektanulmányokat folytatott. Gyermekparalízis miatt az operaénekesi karrierről le kellett mondania, bottal közlekedhetett. 1921-ben kapott állami művészoklevelet hangversenyének-tanszakon, majd 1924-ben énektanári oklevelet is szerzett. 1923-ban adta első nyilvános hangversenyét. Később Milanóban Fernando Tanaránál, a New York-i Metropolitan karnagyánál képezte tovább énektudását.

 

Koncertezett itthon és külföldön egyaránt, gyakran énekelt a Magyar Rádióban, főként magyar zeneszerzők, köztük Bartók és Kodály dalait adta elő. 1924 és 1927 között a debreceni Városi Zeneiskola ének szakát vezette, majd 1947-től énekmesterként dolgozott a budapesti Operaházban. Kodály Székelyfonójának első vidéki előadásában, 1937-ben a debreceni Csokonai színházban Basilides Mária vendégművész kivételével minden szerepet a tanítványai énekeltek: Neményi Lili, Turján Vilma, B. Kovács József és mások. Itt figyelt fel rá Tóth Aladár zenetörténész, kiemelte az előadásról írt méltató kritikájában, majd később már operaigazgatóként meghívta az Operába hangképző tanárnak.

 

A Zeneakadémián 1949-től tanított az ének tanszakon nyugdíjazásáig, 1962-ig. Öt nyelven beszélt, dalszövegeket, operarészleteket fordított magyar nyelvre, zongorán kísérte növendékeit. Kosztümöket, kellékeket is tervezett és készített. Kiváló énekes szólisták generációit nevelte, tanítványai voltak többek között az említetteken kívül: Déry Gabriella, Domahidi László, Gencsy Sári, Geszty Szilvia, Kelemen László, Takács Paula, Mátyás Mária és még sokan mások.

 

Egyik tanítványa, Déry Gabriella operaénekes így emlékezett rá: „Abban, hogy az Operához kerültem, nagy szerepe volt Hoór-Tempis Erzsébet énekmesternek, aki szinte az egész pályámon végigkísért. Nagyon szigorú tanárnő volt, képes volt egy staccatón másfél órát dolgozni, de ez így helyes. Addig nem engedett tovább, amíg az nem szólt tökéletesen. Nagy fellépések előtt mindig ő skáláztatott be. Nem létezett számára fontosabb a színpadnál, megkövetelte, hogy mi is így érezzünk. Megtaníttatta velem a La Grange-áriát, és amikor 1957-ben Szilágyi Erzsébet szerepére kerestek valakit, az sikeres volt, és kaptam két estére szerződést a szerepre."