Kadosa Pál

Zeneszerző, zongoraművész, egyetemi tanár. Hetven opusz számmal jelzett kompozíciója és számos kisebb műve maradt fenn, zenepedagógiai munkásságát olyan híres tanítványok sora jelzi, mint Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Ránki Dezső, Schiff András.

Nyolcévesen kezdett zongorát tanulni magánúton, majd a család Budapestre költözött, ahol kezdetben Pál Ilonánál, később Székely Arnoldnál tanult, akinek 1926 és 1928 között zeneakadémiai növendéke volt. Zeneszerzői tanulmányait végig magánúton folytatta, kezdetben Kardos Istvánnál, majd Kodály Zoltánnál 1921–1927 között még Weisz Pál néven, amit a húszas években magyarosított. 1921-től adta ki műveit, először 1923-ban hangzottak fel nyilvános hangversenyen. Az avantgárd zenei törekvések érdekelték, egyik alapítója volt az 1928-ban alakult a Modern Magyar Muzsikusok (később Új Magyar Zeneegyesület) zeneszerzői csoportjának, tagja a baloldali Művészek, Írók és Kutatók Szövetkezetének, baráti viszonyban állt Kassák Lajossal és József Attilával. „Kadosa Pál legkiemelkedőbb fiatal komponistáink egyike: felkészültsége igen figyelemreméltó; erről tanúskodnak művei és az Új Zene Nemzetközi Társasága számos ünnepségén való részvétele. – Ezen felül kiváló zongoraművész és pedagógus" – írta róla Bartók Béla 1939-ben.

Tanított a Fodor zeneiskolában (1927–1943), a Goldmark zeneiskolában (1943–44), a Zeneművészeti Főiskolán (1945–1983), ahol 1948-tól a zongora tanszak vezetője volt. Fontosnak tartotta, hogy a tananyag részévé váljanak a kortárs zeneszerzők művei, így Bartók, Casella, Debussy, Poulenc, Prokofjev, Ravel. Zeneszerzést is oktatott, tanítványai közül került ki Lehel György, Mihály András.

„…a Zeneművészeti Főiskolán igyekeztem minél több fiatal útját egyengetni. Azt hiszem, többet ér, ha egy-egy növendék fejlődését segítjük, aki később nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mintha lemondunk csak egyetlen növendék fejlődéséről is. Változatlan pedagógiai optimizmusban élek" – vallotta egy interjúban. „Hosszan lehetne … sorolni a Mester páratlan pedagógiai telitalálatait, lehetne beszélni arról a különleges tapintatról, amellyel növendékeinek valóságos problémáihoz közelített, megemlíthetném talán legfőbb erényét, azt a bölcs attitűdöt, melynek révén mindig, akár a legbonyolultabb egyéniségből is előbányászta ama rejtett értékeket, amelyek létezésében valószínűleg jobban hitt, mint maga a tanítvány." – emlékezik rá Kocsis Zoltán. Legfiatalabb tanítványai közé tartozott Kemenes András, a zongora tanszék jelenlegi tanára, akinek emlékeiben így él: „Nem a kottába írtakat ismételte meg, hanem azok értelmét és jelentőségét igyekezett megvilágítani, utakat, lehetőségeket mutatott. Nem kötött saját magához, sőt, önállóságra szoktatott. Segített kialakítani bennem a »jó« és a »tökéletes« elérhetetlenségéből fakadó hajtóerőt."

Jelentős szerepet töltött be a magyar zenei közéletben. 1945-ben a Magyar Művészeti Tanács alelnöke, első főtitkára a Magyar Zeneművészek Szabad szervezetének, elnöke a Zeneszerzők, Szövegírók és Kiadók Szövetkezetének. Főtitkára volt az 1948-as Bartók-versenynek és fesztiválnak, zsűrielnöke az 1956-os Liszt versenynek. Tanácsadó az Országos Filharmóniánál, a Művészeti Alapnál és a Zeneműkiadónál, elnök a Szerzői Jogvédő Hivatalnál 1956 után. Kitüntetések sorában részesült, kétszeres Kossuth-díjas, (1950 és 1975), Érdemes- és Kiváló Művész (1950 és 1963), Erkel-díjat (1962) és Szocialista Kultúráért kitüntetést (1975) kapott, ugyanebben az évben tiszteletbeli tagjává választotta a londoni Royal Academy of Music.

Csanda Mária

Kadosa Pál (Fotó: Zeneakadémia képgyűjteménye)