Budapest, 1922. május 24. – Treviso, 1986. szeptember 17.
Karmester, tanár. A Zeneakadémiára tizenhárom évesen, 1935-ben nyert felvételt, Varró Margit és Máthé Miklósné tanároknál tanult zongorát, később Váczi Károlynál klarinétot. A Nemzeti Zenedében zeneszerzést és karmesteri tanulmányokat folytatott Lajtha Lászlónál és Ferencsik Jánosnál 1941–1944 között. Ugyanitt a vezénylés tanára 1945-ben, ezzel párhuzamosan a Munkás Karnagyképzőben is tanított. 1946-tól operaházi korrepetitor, tíz évvel később karmester, 1963-tól pedig első karmester. A Budapesti Filharmóniai társaság Zenekarának karnagya 1967-től, elnök-karnagya 1976-tól. 1957-től tanított a Zeneakadémián karmesterképzést.
Számos külföldi szereplése során először vezényelt magyar karmesterként Tokióban és a moszkvai Nagyszínházban. Külföldi szereplésekről, ezzel kapcsolatos tapasztalatairól így nyilatkozott interjújában: „Művész számára elengedhetetlen az utazás, ha teméntelen fejtörést okoz is a műsorokat, próbákat egyeztető, összeállító operai titkárságnak. Minden muzsikusnak fontos, hogy a világot járja. Azért is, mert tanulhat kollégáitól, de azért is, mert olyan műsorokat állíthat össze, amelyekre idehaza a kevés szereplési lehetőség miatt nem kerülhet sor. Ám, azt hiszem, a legfontosabb a sikerélmény, s a megnövekedett felelősségérzet. Jó néhány közepes muzsikusból lett európai rangú művész csupán azért, mert a megsokszorozott feladatok rákényszerítették a fejlődésre; aztán a siker és a rutin is megtette a magáét."
Új magyar művek bemutatóját vezényelte, melyekből lemezfelvétel is készült, többek között Bartók és Kodály művei mellett Szokolay Sándor: Vérnász és Sámson című operáiból, melyekkel nagydíjat nyert a Francia Lemezkiadónál.
A tanításról így vallott: „Nincsenek pedagógiai elveim. De azt tapasztaltam, hogy kétfajta karmestertípus van. Az egyik, a kifelé élő, mutatós, könnyed. Ennek zenei elmélyülését kell segíteni; a másik típust éppen fordítva: a gesztusokra kell biztatni, ez ugyanis úgy áll a zenekar elé, mintha a zene magától jönne. Persze, az alapvető mozdulatok úgy születnek az emberrel, mint mondjuk a kézírás. Ami talán fontosabb a tanításban a manualitásnál, az a zene értelmezése. Hiszem, hogy a modern muzsikát csak akkor lehet megérteni és jól tolmácsolni, ha a klasszikus zenével tisztában vagyunk. Schönberg is, Kodály is Palestrinán nevelte tanítványait; én magam Lajtha Lászlónál Bachon nőttem fel."
Díjai: Liszt díj (1953, 1958), Érdemes Művész (1960), Kossuth díj (1970)
(Csanda Mária)