Tatabánya, 1937. május 1. – 2021. november 7.
Balassa György növendéke volt a Zeneakadémián 1951 és 1956 között, ahonnan a diploma megszerzése után az Operaházhoz szerződött, és annak szólóklarinétosa volt 1981-ig. Mint a Magyar Fúvósötös alapító tagja, 1962-től kerek évtizedig dolgozott együtt Lajos Attilával, Pongrácz Péterrel, Fülemile Tiborral és Tarjáni Ferenccel. 1967-től a Budapesti Kamaraegyüttes tagjaként több új magyar mű bemutatójának volt részese. 1975 óta a Zeneakadémia tanára, számos hangfelvétel közreműködője, 1989-től pedig a grazi Universität für Musik klarinétprofesszora. Pedagógiai tevékenysége ihlette a hangszer elmélyült tanulmányozását elősegítő iskolafüzeteinek kiadására: Mindennapos skálagyakorlatok klarinétra (1979), Klarinétozni tanulok I–II. (1983), Hommage-ok klarinétra (1994).
Előadóművészi erényei között mindig előkelő helyen emlegették szinte tökéletes technikáját, fölényes stílusbiztonságát és a zenei humor iránti fogékonyságát. Egy 1982-es koncertjéről ezt írta a Muzsika kritikusa: „Zenei életünk nagy nyeresége, hogy Kovács Bélának, ennek a kiváló muzsikusnak élvezhetjük csodálatosan hajlékony, valamennyi regiszterben egyformán szép, ezerszínű klarinéthangját és minden apró árnyalatra érzékeny, minden mozzanatában zenei előadásmódját."
Kovács Béla a hangszer történetének és az ahhoz kapcsolódó repertoárnak alapos ismerője. Pernye András jóvoltából megismerkedett például Mozart Klarinétversenyének eredeti változatával, ami – az eredeti módon való megszólaltatás vágyán túl – a stílus elmélyültebb megismerésére inspirálta. A mű egyik (a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös) előadásáról olvashatjuk Péteri Judit tollából: „[...] személyében a magyar zeneéletnek olyan klarinétosa van, mint mondjuk a csellisták között Perényi Miklós – beutazhatni a világot, s nem találni hozzá hasonlót. Elemezhetetlen, rejtélyes egyszerűséggel, transzcendens emelkedettséggel játszotta a művész remekét most is – ki tudja, hányadszor, és megint újszerűen, másképp [...] Szinte szertartásos gondot fordított a hangindításokra és a lekerekített befejezésekre; pianói leheletpuhán is átütötték a kamarazenekari textúrát; kezében a hangszer valamennyi regisztere úrrá lett a Pesti Vigadó átoksújtotta akusztikai körülményein." Tudja, milyenek a különböző stílusok és korszakok megszólaltatás-karakterei: csilingelő, lágy a bécsi klasszikusoknál, keményebb a magyar verbunkosban, színt és illatot idéző túnusú Debussynél... Külön világ A fából faragott királyfi klarinétra írt Királylány-variációja.
Előadói személyisége több kortárs zeneszerzőt ihletett klarinétművek komponálására. A legelismerőbb szavakkal azonban Mozart-interpretációit illették: „Ahogyan a Mozart-mű lassú tételének témáját elindította, ahogyan a menüett népies karakterű második trióját vagy a finálé lassú variációját a maga természetes egyszerűségében megszólaltatta – felejthetetlen volt" – írták róla a Klarinétkvintett egyik hangversenytermi előadása után.
Előadóművészi tevékenységéért 1967-ben Liszt-díjjal tüntették ki, 1972-ben Érdemes Művész, 1978-ban Kiváló Művész lett, 1988-ban Kossuth-díjat kapott.