A két magyar nem csak játszotta a zenét, ők maguk voltak a zene – minden idegszálukban – egészen az ujjuk hegyéig.

Adelheid von Schorn Reményiről és Lisztről
Kurtág György

Kurtág György

Lugos, 1926. február 19.

Kurtág György, amellett hogy az utóbbi évtizedek nemzetközileg legsikeresebb magyar zeneszerzője, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének is évtizedeken át volt kivételes becsben álló tanára. Közel harminc éven át látogatták iskoláját növendékek és végzett művészek, énekesek és hangszeresek kérték ki rendszeresen tanácsait, legendás óráit mindig számos rajongó vendéghallgató kísérte figyelemmel a XXIII-as teremben. Hatása ezért messze túlmegy közvetlen tanítványain; seregnyi magyar muzsikus vallja őt ma mesterének.
 
1926-ban született a romániai Lugoson, zenei tanulmányait 1940-től Temesvárott folytatta, ahol a Bartók-tanítvány Kardos Magdától zongorát, Max Eisikovitstól pedig zeneszerzést tanult. A II. világháború után – Budapestre áttelepülve – 1945 őszén vették fel a Zeneakadémiára, ahol 1951-ig Kadosa Pálnál tanult zongorát, zeneszerzéstanárai pedig Veress Sándor (1946–49) és Farkas Ferenc (1949–55) voltak. Ugyanebben az időszakban Weiner Leónál kamarazene tanszakon is diplomát szerzett. Weiner óráin ismerte meg az előadóművészek korrepetíciójának azt a könyörtelenül következetes megközelítését, amelynek elsajátítása és átformálása Kurtág egyedülálló betanítói reputációjához vezetett. A negyvenes évek végének pezsgő zeneakadémiai légkörében más fontos hatások is érték: Kodály Zoltán népzenei előadásai, az Ádám Jenő vezette kórusban való részvétel, s különösen Szabolcsi Bence zenetörténet-órái, amelyeken Lendvai Ernő első Bartók-elemzéseinek is fültanúja lehetett. A diáktársak között kiemelkedő hely jutott Ligeti Györgynek, akit Kurtág első találkozásuk után azonnal „szellemi vezetőjéül" választott.
 
Zeneszerzői pályája az 1954-ben bemutatott Brácsaverseny után megszakadt, s csak 1957–58-as párizsi tartózkodása után, a művészetpszichológus Marianne Steinnel folytatott konzultációk nyomán indult meg újra. Új stílusának nyitánya az 1959-ben befejezett Vonósnégyes, amelyben kialakította kompromisszumok nélkül modern és egyúttal ellenállhatatlanul személyes zenei nyelvét. Évtizedeken óta hűségesen e tömör kamarazenei hangzáshoz, megrázó erejű, az egyetemes zenetörténet és a magyar zene hagyományait összekapcsoló lírával tárja fel a 20. századi ember létének szorongató érzésvilágát. Pályáját seregnyi elismerés kísérte: a Kossuth-díj (1973, 1996) és a Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1984) mellett többek között elnyerte a Herder-díjat (1993), a Feltrinelli-díjat (1993), az Osztrák Állami Díjat (1994) és a Siemens-díjat (1998). Tagja számos akadémiának és Európa legnevesebb fesztiváljain (Berlin, Salzburg, Edinburgh, Avignon, Párizs, stb.) hangzanak fel művei.
 
Kompozíciós tevékenységét mintegy ellenszólamként kíséri tanári munkássága: 1960 és 1968 között az Országos Filharmónia korrepetitora volt, 1967-ben lett a Zeneakadémia tanára. Előbb Kadosa asszisztenseként zongorát tanított, később a Kamarazene Tanszék keretei között folytatta a munkát. A Tanszék e jeles korszakában Mihály András és Rados Ferenc mellett ő is egyéni módon képviselte a magyar kamarazene-tanítás hagyományait. Akárcsak alkotásaiban, a tanításban is a szélsőséges igényesség jellemzi, a tanítvánnyal közös munka elsősorban a zenélés személyes hitelességének, az előadó lelki diszpozíciójának kialakítására irányul. Egyik hegedűs növendéke így emlékezett vissza arra a félévig tartó folyamatra, amelynek során egy Mozart-szonátatételnek mindössze az expozícióját vették át: „Kurtág egy szuperideált keres, amely valójában megvalósíthatatlan. Ennek a tökéletességnek a megközelítésével minden muzsikusnak meg kell próbálkoznia, még ha tudja is, hogy a cél örökre elérhetetlen marad a számára." Amit Dobszay László a zeneszerzőről írt, igaz a betanítóra is: „Kíváncsi és kutató szenvedéllyel nyúl a hangokhoz. De igazán az egyes hang az, amit kutat. Gondoljunk el valakit, aki meg akar ismerni minden országot: reménytelen vállalkozás. De képzeljünk el valakit, akinek az ország túl nagy és személytelen valóság: minden emberrel egyenként akar kezet fogni. Kurtág így akar minden hangot élményszerűen felfedezni, birtokba venni."
 
1986-ban nyugdíjazását kérte, de 1993-ig még rendszeresen foglalkozott néhány válogatott kamarazenei csoportosulással. Amikor az 1980-as évektől zeneszerzői hírneve nemzetközileg ismertté tette, sok helyre hívták meg kamarazenei kurzusok vezetésére. 1985 óta tanít a szombathelyi Bartók Szemináriumon, mesterkurzust vezetett például a berni Zeneakadémián, Marlborói Fesztiválon a walesi Cornwallban. 1993–94-ben a bécsi Konzerthausban végzett betanítói munkát, 1994–96-ig a Hágai Konzervatóriumban, 1999-ben Franciaországba invitálta, a párizsi Conservatoire, a Cité de la Musique és a Festival d'Automne a Paris. Ugyan eben az évben a Tudományért és Művészetért érdemérmet kapta Berlinben. 2001 óta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tiszteletbeli tagja. A Kurtág házaspár 2001 óta Bordeaux közelében, St. André de Cubzav-ban él.
 
Halász Péter