Lehotka Gábor

 

„Az orgona választott engem és nem én őt" – mondta gyakran Lehotka Gábor, akinek hallására, zenei képességeire hamar felfigyeltek. Első tanára Pikéthy Tibor zeneszerző, a váci székesegyház főzeneigazgató orgonistája volt. 1953 és 1957 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában Hammerschlag János, Halász Kálmán, Gergely Ferenc növendéke, míg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1958 és 1963 között Pécsi Sebestyén tanítványa volt. Zeneszerzésre Sugár Rezső, majd Szervánszky Endre oktatta.

 

1963-ban kapta kézhez diplomáját, ezzel egy időben az Országos Filharmónia szólistája lett. Első zeneakadémiai koncertje után Breuer János ezekkel a szavakkal köszöntötte „Habemus organistam": új művésze született az orgonának a Zeneakadémiáról idén kikerült Lehotka Gábor személyében. 1965-től rengeteget koncertezett Magyarországon és külföldön egyaránt, visszatérő vendége volt a német és francia nyári fesztiváloknak. Koncertezett a párizsi Notre Dame-ban és a Saint-Germain-Des-Pres templomban is. Két évtizeden át visszatérő vendége volt Grignanban az Avignoni Fesztiválnak.

 

1978-tól tért vissza a zeneszerzéshez is: nemcsak orgonaműveket, hanem zenekari, kamara- és kórusműveket is komponált. Fő művei: Első orgonaverseny (1963), Hegedűverseny (1984), Jáki mise (1989), kórusművek az Amor Sanctus latin verseire (1991–1999), Latin mise (1993), Trombitaverseny (1998), Hegyi beszéd (oratórium, 2003), Második orgonaverseny (2003), Eszter (opera, 2005), Ünnepi zene Jeruzsálemben (oratórium). Három könyvet is írt: „Az én hangszerem, az orgona" (1993), Gorsium orgonaiskola (2000), Az orgonatanítás módszertana (2000).

Közel ötven hanglemezfelvételt készített. Közreműködött budapesti, kecskeméti, szekszárdi, szombathelyi és váci orgonák létrehozásában. Pályafutása során megkapta a Liszt Ferenc-díjat (1974), 1978-ban Érdemes művész lett, 1983-ban diplomával jutalmazta a Kodály Társaság. 1986-ban Művészeti Lovagrendet kapott Franciaországban, 2005-ben a Cambridge-i Életrajz Központ tüntette ki.

 

1969-től 2008-ig folyamatosan tanított orgonát, orgona módszertant. 1969 és 1985 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1975-től párhuzamosan a Zeneakadémián, előbb óraadóként, 1985-től egyetemi docensként 1990-től tanárként. Alapító tagja volt a Liszt Ferenc és a Kodály Zoltán Társaságnak.

 

*

 

Számos személyes emlékem fűződik hozzá. Keveset beszélt, röviden és határozottan fogalmazott. Kedvenc metaforája az „inga-elmélet" volt, ezt gyakran használta a közéletre, a mindennapi viszonyokra, még a zenei életre is. „Kérlek szépen ez olyan, mint az inga. Bizonyos esetekben, körülmények között kileng valamilyen irányban. A lengési erő hajtja egy darabig, ám mindig visszatér középre." 2006-ban vagy 2007-ben Izraelben volt turistaúton, amit feleségem szervezett a Tanár úr számára, én a „jegyhordó" szerepét töltöttem be. Hazatérte után megkeresett a könyvtárban, és hosszan, áradozva mesélt élményeiről, miközben többször is megkért, feltétlenül tolmácsoljam feleségemnek hálás köszönetét. Azután kicsit zavartan még azt mondta: „beiratkoztam a teológiára." Tele volt életerővel, energiával. Nem gondoltam volna, hogy ekkor beszélgettünk utoljára hosszabban.