Martzy Johanna

 

Martzy Johanna hatéves korában kezdett hegedülni tanulni, tizenhárom esztendősen már Budapesten lépett fel nyilvános hangversenyen. A fővárosban folytatott tanulmányairól nehéz pontos képet adnunk. A legtöbb forrás az 1932 és 1942 közti időszakot jelzi zeneakadémiai éveiként, másutt viszont azt olvashatjuk, hogy „már Hubay Jenő tanítványa volt, amikor tízéves korában a Zeneakadémiára került." A Zeneakadémia hallgatóinak listáján csupán az 1938/39-es tanévben jelenik meg Martzy Johanna neve – igaz, immár a III. évfolyam növendékeként –, tanáraként pedig Gábriel Ferencet jelzik. Az az aligha minden alapot nélkülöző legenda, mely szerint Hubay a világ legjobb hegedűseinek sorába emelkedést jósolta a nyolc esztendős csodagyerek játékát hallva, mindenesetre az első találkozás (s vele a tanulmányok megkezdésének) 1932-es dátumát igazolja, még ha azok kezdetben nem is a főiskola hivatalos keretei között folytak, s ha később az ugyancsak Hubay-tanítvány Gábriel vette is át azok irányítását.

 

A „hivatalos" zeneakadémiai évek sikerei Hubay jóslatát igazolták. Martzy az 1939/40-es tanévben elnyerte a Hubay Jenő Társaság egyik száz pengős jutalmát, illetve a Reményi-díjat (egy Reményi-féle mesterhegedűt), az 1941/42-es tanévben – az állami művészi oklevéllel együtt – a székesfővárosi Hubay Jenő kétszáz pengős ösztöndíjat (tehát az „igazi” Hubay-díjat) is megkapta, 1943-ban pedig már a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával lépett fel Willem Mengelberg keze alatt. A valódi nemzetközi karrier elindulását azonban a háború egyelőre lehetetlenné tette.

 

1947-ben – első és addig egyetlen női győztesként – első díjat szerzett a genfi nemzetközi versenyen, majd óriási sikerű hangversenykörutat tett, bejárva egész Európát. 1948-ban, végleg elhagyva Magyarországot, a svájci Glarusban telepedett le – valódi világsikerének ezt követően már legfeljebb híre érhetett el hozzánk. 1953-as angliai bemutatkozásának rendkívüli sikere további turnék egész sorozatát eredményezte a következő bő évtizedben. Első amerikai fellépésein (1957-ben) éppígy újabb meghívások áradatát kapta, de eljutott Afrika és Ausztrália legjelentősebb koncerttermeibe is. A világ legjobb zenekaraival lépett fel rendszeresen, olyan karmesterek társaságában, mint Solti György, Ormándy Jenő, Otto Klemperer, Igor Markevitch, Paul Kletzky vagy Ernest Ansermet.

 

Emellett kamaramuzsikusként is nagy nevet szerzett, elsősorban a kiváló holland zongoraművésszel, Jean Antoniettivel való együttműködése idején. 1966 utáni új állandó partnerével, Hajdú Istvánnal 1969 novemberében Budapestre is ellátogatott, de ezt követően, a hetvenes években, egyre kevesebb fellépést vállalt. 1979. augusztus 13-án, mindössze ötvenöt éves korában bekövetkezett halálakor már hosszú ideje teljesen visszavonultan élt glarusi otthonában.

 

Martzy Johanna játékát szerencsére számos hangfelvétel őrzi. A kritikusok legnagyszerűbb teljesítményének a Bach szólószonáták és -partiták (kiváltképp pedig a d-moll chaconne) 1954/55-ben készített felvételét tartják, de a Fricsay Ferenc és a RIAS Szimfonikus Zenekar közreműködésével rögzített Dvorák-koncert is évtizedeken át e mű mértékadó felvételének számított. Martzy a magyar hegedűiskola legjobb hagyományainak folytatója volt, a külföldi szakemberek értékeléseiben mindenütt „szenvedélyes tónusáról”, „mindig előre lendítő ritmikájáról”, „technikájának sziporkázó rugalmasságáról” olvashatunk. Kezében méltó mesterre lelt Bronislaw Huberman (más források szerint Hubay Jenő) egykori Stradivarija.