Budapest, 1922. június 30. – Budapest, 1998. december 17.
Operarendező, tanár. Magánúton végezte művészi tanulmányait, hegedűt, éneket tanult, grafikatanára Bortnyik Sándor volt, színpadirendezés-tanárai Oláh Gusztáv, Nádasdy Kálmán. 1946-tól 1962-ig ügyelőként, segédrendezőként majd rendezőként dolgozott a budapesti Operaházban, 1962-től főrendező 1982-ig. Egy évadon keresztül, 1951/1952-ben az Operettszínház főrendezője volt. 1949-től 1992-es nyugdíjba vonulásáig tanított a Zeneakadémián színpadi játék gyakorlatot.
Egyik születésnapi méltatásában, Mihály András köszöntőjében olvashatjuk: „mi is volt rendezői víziód lényege hosszú operaházi éveid folyamán, csak így fogalmazhatok: énekes központú opera-játszás, olyan zenés színház, melynek középpontjában egyértelműen a nagy énekesegyéniség áll. Milyen szerencse, hogy működéseddel az Operaház színpadát a Zeneművészeti Főiskola opera-tanszakával összekötve, kedvedre kereshetted a jövő nagyjait, meglelve, támogatva és tanítva őket!"
Kiemelkedő rendezései: A kékszakállú herceg vára, Vérnász, Aida, A végzet hatalma, A lombardok, Macbeth, Tosca, Manon Lescaut, Falstaff, Gianni Schicchi, A köpeny, Bűn és bűnhődés, Faust, Carmen, Gioconda. Külfüldön számos helyen rendezett, vendégszerepelt a londoni Covent Gardenben, a moszkvai Nagyszínházban, Helsinkiben, Koppenhágában, Kölnben, Genfben, Torinóban, Buenos Airesben. A Szegedi Szabadtéri Játékokon és a margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatták be rendezéseit, szerepelt a Magyar Televízióban rendezőként, Puccini A köpeny című egyfelvonásosát alkalmazta filmre.
Koltai Tamás színikritikusnak adott interjújában így vallott rendezői elképzelésiről: „A művek megközelítésére fölhasználható eszközök végtelenül sokfélék. Én minden opera esetében igyekszem a választott kiindulópontnak megfelelően, föltáratlan úton haladni. […] A darabból kell kiindulni, és megtalálni hozzá a korszerű kifejezési formákat. Saját gyakorlatomból A lombardokat tudom példának hozni. Gardelli annak idején azt mondta nekem, hogy szeretné bemutatni, de a rendezők mindig opponálnak, mert mint rendezői feladatot megoldhatatlannak tartják. Kicsit gondolkodtam, aztán azt mondtam, hogy mutassuk be. A budapesti bemutató után nemzetközileg is olyan sikert aratott, hogy utána meghívtak Londonba, Torinóba, Genfbe".
Díjai: Liszt Ferenc-díj (1963), Érdemes művész (1967), Kossuth-díj (1975), Kiváló művész (1987)
(Csanda Mária)