Ormándy Jenő

 

A Zeneakadémia 1916/17-es tanévének évkönyve szerint Hubay Jenő mesteriskolájának egyik legtehetségesebb növendéke, Blau Jenő Beethoven Hegedűversenyének első tételét, Bach g-moll szólószonátájának Siciliano-ját és Presto-ját, valamint Wieniawski Souvenir de Moscou című darabját játszotta diplomahangversenyén, 1917. május 18-án. Az ekkor mindössze 18 éves csodagyerek-hegedűs, akit Hubay ötéves korától tanított, szinte azonnal tanári kinevezést kapott, sorsa mégsem várakozásai szerint alakult.

 

Virtuóz pályája 1921-ben derékba tört, amikor egy – utóbb meghiúsult – nagyszabású koncertturné ígérete miatt (már Eugen Ormándy névvel) az Egyesült Államokba utazott, s – nem lévén pénze a hazaútra – arra kényszerült, hogy a híres New York-i mozi, a Capitol Theatre zenekarában vállaljon állást. Tehetsége azonban még a némafilmeket kísérő szimfonikus zenekarban is gyors előrejutást biztosított számára, s rövid időn belül az együttes koncertmestere lett.

 

Ormándy első karmesteri szereplését tulajdonképpen egy véletlennek köszönhette, amikor 1924-ben helyettesítenie kellett az együttes megbetegedett vezetőjét. Sikeres debütálása után egyre gyakrabban vezényelt, s ennek köszönhetően a hangosfilm megjelenése miatt feleslegessé vált zenekar feloszlatása után már karmesterként keresett munkát. Népszerű klasszikus műveket dirigált a rádióban, s nyaranként alkalmi fellépéseket vállalt különböző zenekari hangversenyeken. Karrierjének elindulását jelzi, hogy 1930 nyarán már a New York-i Filharmonikusok nyári koncertjein szerepelt.

 

Karmesteri pályájának első nagy fordulatát az 1931-es év hozta meg számára, amikor Arturo Toscanini betegsége miatt három programot is dirigálhatott a Minneapolis-i Szimfonikus Zenekar hangversenysorozatában. Tévedhetetlen zenei biztonsága, sugárzó egyénisége és a zenekari hangzás iránti igényessége oly nagy hatással volt az együttes vezetőire, hogy még abban az évben szerződést kötöttek vele. Minneapolisi működésének öt éve alatt készítette első hanglemezfelvételeit az RCA Victor hanglemezkiadó cégnél, ahol Mozart, Beethoven és Mahler szimfóniái, de Falla, Sibelius és Rachmaninov zenekari művei mellett elsőként vette lemezre Schönberg Verklärte Nachtját és Kodály Háry‑szvitjét. Irányítása alatt a zenekar Amerika és a világ legjelentősebb együttesei közé emelkedett, Ormándy neve később mégsem a Minneapolisi, hanem a Philadelphiai Szimfonikusokkal kapcsolódott össze. Az együttes másodkarmesteri állását 1936-ban Leopod Stokowsky ajánlotta fel számára. Távozása után Ormándy 35 éven keresztül, 1973-ig irányította a zenekart. Mint a Columbia cégnél készített felvételei bizonyítják, ő teremtette meg a hangszerjáték tökéletes összecsiszoltságán, a technikai perfekción, a fényes és intenzív hangszínen alapuló modern zenekari hangzásideált, amely a mai napig mintaként szolgál a világ vezető zenekarai számára.

 

Ormándy repertoárja elsősorban a későromantika és a 20. század első évtizedeinek alkotásaira koncentrálódott, de hangversenyein és lemezfelvételein a klasszikusok mellett kortársainak műveit is népszerűsítette. Számos bemutató – köztük Bartók 3. zongoraversenyének, Rachmaninov Szimfonikus táncainak, Kodály, Britten, Copland, Barber, Sosztakovics és mások zenekari műveinek első megszólaltatása – fűződik a nevéhez. Tekintélyét mutatja, hogy ő vezényelte az első amerikai televíziós hangversenyt is, 1948-ban.

Bár Ormándy Jenő zenekarával és vendégkarmesterként 1949-től rendszeresen turnézott Nyugat-Európában, s magyar zenész barátaival (főként zeneakadémiai összhangzattan-tanárával, Kodály Zoltánnal) élénken tartotta a kapcsolatot, hazájában a második világháború után már nem lépett fel. Utoljára 1936-ban hallhatta a budapesti közönség, amikor a Budavár visszafoglalásának 250. évfordulója alkalmával rendezett ünnepi hangversenyen Liszt, Erkel, Hubay, Dohnányi, Bartók és Kodály műveit vezényelte a Budapesti Hangversenyzenekar élén.