Palló Imre

Székely földműves családból származott, Kolozsvárott végezte gimnáziumi tanulmányait. 1911 és 1916 között Sík József tanítványa volt a Zeneakadémián. 1917-ben debütált az Operaházban. Már pályája első éveiben fontos szerepeket énekelt, és a húszas évek elején már ő volt az Operaház vezető baritonistája, mindenekelőtt a lírai bariton szerepkör példamutató tolmácsolója. Csodálatos dikciója, minden regiszterében kiegyenlített, bársonyosan szép zengésű hangja, daliás színpadi megjelenése és mély átélő készsége tették egész pályája során a közönség kedvencévé. Legigazibb énjét Verdi nagy lírai szerepeiben találta meg: utolérhetetlen Posa márki, Luna, Simon Boccanegra (ez utóbbinak valamint Falstaffnak első magyar alakítója) volt. 1925/26-ban tagja volt Mascagni világjáró stagionéjának. A turné végeztével csaknem egy esztendőt töltött Milanóban, ahol a kiváló Mario Sammarcónál folytatott énektanulmányokat és a Scala esti előadásainak csaknem mindennapos vendége volt. Egy év után – és utána is mindig – hazajött. „Az én gyökereim mélyen lenyúlnak a magyar földbe és állandó élettérként nem tudnék más földet elképzelni."

 

Egyéni ízeivel, székely humorával fűszerezte Falstaff figuráját is, amelynek magyarországi bemutatóján, 1927-ben ő énekelte a címszerepet. Sok Puccini-szerepet is énekelt. Az 1928/29-es évad első nagy feladata a Bohémélet festőjének megjelenítése volt, a Sergio Failoni vezette hosszas előkészítő munka után, amit szintén lelkesen fogadtak a kritikusok. Hasonló siker övezte a Parasztbecsület és a Bajazzók, valamint a Gioconda előadásait is. Wagner-szerepet is vállalt, csak Mozart maradt ki a repertoárjából. 1930 őszén énekelt először a Trisztán és Izoldában (Kurwenált) – az emlékezetes előadást Márkus László rendezte és Failoni vezényelte.

 

1929. október 6-án énekelt először a Bánk bánban. Ekkorra már teljes pompájában virított a Nádasdy Kálmán által magyar bel cantónak nevezett éneklés, amelynek lényege a gyönyörű hang, tökéletes szövegmondás, a magyar beszéd prozódiai követelményeivel összhangban álló kiejtés. Nem véletlen, hogy Rékai Nándor átdolgozása, amelyben bariton énekli Bánk szólamát, éppen Palló Imre énekes-személyiségére alapozott.

 

1926. október 17., a Háry bemutatójának napja, amelyet a címszerepben fellépő Palló sajtóbeli dicshimnusza követ: „Zamatos magyar beszédű dalia, aki szinte el is hiteti a nézőkkel a hihetetlen kalandokat…". „Háry Jánosában a magyar legény délcegsége, kelleme, bája, végtelen jósága, derűje, tisztasága testesül meg." Címszereplőként részese volt a János vitéz minden várakozást felülmúló sikerű bemutatójának a Király színházban, csakúgy mint – Kérőként - a Székely fonó 1932-es premierjének az Operaházban. Székely paraszt származása révén ő vált az egyik legnagyobb Kodály-interpretátorrá. A népdalfeldolgozásokban is megnyilvánuló csodálatos szövegmondásáért éppen Kodály adományozta neki „a magyar népdalok mesterdalnoka" címet.

 

Az ötvenéves Operaház tiszteletére 1934-ben már-már elfelejtett magyar mű: Mosonyi Mihály Álmos című operája került színre, amelyben ismét a címszerep jutott Pallónak. Sajnos, Palló minden művészi erényének felvonultatása ellenére is csak öt előadást lehetett biztosítani a gyenge szövegű és igazi drámaiságot nélkülöző műnek.

 

Palló Imre példátlan erőnléte tette lehetővé, hogy még jóval 70. évén felül is aktív tagja volt az operának. Sokat vendégszerepelt külföldön, így például 1935-ben a római opera őt hívta meg Lodovico Rocca Dybuk-jának egyik főszerepére. Neve és művészete fogalommá vált a magyar operajátszásban; hozzá hasonló nemes veretű művészt operatörténetünk keveset ismer. Az Operaház örökös tagja, Corvin-koszorús, Kossuth-díjas, Kiváló művész.