Rajeczky Benjamin

Rajeczky Benjamin

Eger, 1901. november 11. – Pásztó, 1989. július 1.

Eredeti nevén Rajeczky Ferenc. Zenetörténész, népzenekutató, egyházzenész, zenepedagógus, ciszterci szerzetes, a zenetudományok doktora. 1917-ben belépett a ciszterci rendbe, ahol felvette a Benjámin nevet. 1920–26-ig az innsbrucki egyetemen teológiát hallgatott, 1926-ban pappá szentelték és teológiai doktori oklevelet szerzett. Ugyanitt Rudolf von Fickernél zenetudományi tanulmányokat folytatott és a második évtől kezdve rábízták a gregorián vezénylését. „Ficker professzor kérésére egy-két zenetörténeti hangversenyt vezettem…De vásároltam az Universal Edition újdonságait is…Sűrűn megfordult Innsbruckban Knappertsbusch, remek hangversenyeket hallgathattam. Ott szerettem volna doktorálni zenetörténetből Fickernél, de Budára kerültem tanárnak." A budapesti ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tanított 1945-ig, ahol tanítványai voltak többek között Rösler Endre, Nádasdy Kálmán, Járdányi Pál, Sugár Rezső, Romhányi József. Iskolai kórusával énekeltek Lassust, Machaut-t, először Magyarországon Perotinust, és a zenekar Haydnt, Hindemithet, Bartókot, Vivaldit játszott. Először mutatták be Bartók zenekar-kíséretes kórusait is.

 
1932 és 1935 között a Zeneakadémián zeneszerzést tanult Kodály Zoltánnál, aki később a Népzenekutató Intézetbe hívta (utóbb Zenetudományi Intézet). 1933-tól a Magyar Énekoktatók Országos Egyesületének főtitkára volt. Tanítási tevékenységében a Kodály-módszert alkalmazta, cikkeivel, tankönyveivel támogatta. 1945 és 1950 között Pásztón a ciszterci rend priorjaként tevékenykedett, ezzel egyidejűleg Budapesten egyetemi lektor és zenetörténet tanár volt a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában. 1950-ben Lajtha László ajánlására a Néprajzi Múzeum munkatársa lett. 1952-ben rendjét feloszlatták, de papi hivatását egész életében gyakorolta. Az ötvenes években népzenegyűjtő körutakon vett részt, valamint Lajthával népzenei hanglemezeket készítettek elő kiadásra. 1960–1967-ig az MTA Népzenekutató Csoportjának igazgatóhelyettese, 1967–70-ig megbízott igazgatója, 1967-től a Zenetudományi Intézet főmunkatársa volt.
 
A Zeneakadémián 1974-től tanított paleográfiát, népzeneelméletet és népzenei bibliográfiát. Nevéhez fűződik a magyar gregoriánkutatás megteremtése. A magyarországi középkori források feldolgozásával és dallamainak közreadásával hozzájárult zenetörténetünk e kevéssé ismert korszakának feltérképezéséhez. Részt vett középkori kódexek feltárásában, megfejtésében Magyarországon és külföldön, Krakkóban és Zágrábban. Kiemelkedő szerepe volt a siratók és egyéb népszokásanyag kutatásában, dallamtörténeti hátterük feltárásában, előadásmódbeli kérdéseik tágabb eurázsiai dallamstílusokkal összefüggő vizsgálatában. Nemzetközileg jelentős tudományos eredményeket ért el a gregorián és a népzene kutatása területén. Polihisztorként is emlegették.
 
Művészettörténetet már az innsbrucki egyetemen is hallgattam. De munkámban sem ez, sem az irodalomtörténet, meg a filozófia története sem nélkülözhető. Az egyik beleszól a másik stílusába. Mint ahogy egyetlenegy emberben is benne foglaltatik az egész világ"– vallotta egy interjúban. Hetven éves kora után felkérte a Püspöki Kar az új zsinati szellemű katolikus énekeskönyv szerkesztésére, a szerkesztőbizottságban való részvételre, majd annak vezetésére. Az „Éneklő Egyház" 1986-ban került kiadásra. Munkatársai voltak többek között Dobszay László és Szendrei Janka is. Dobszay László így emlékezik rá: „Innsbrucki tanulóévei alatt intenzív ismeretséget köt a középkor és a reneszánsz zenéjével. Azután itthon az új magyar zene egyik élharcosa lett. Így tehát zenei látóköre tágabb, mint bárkié egyházzenész társai közül. … mély, bensőséges szakértelmet szerzett azon a területen, mely már Liszt Ferenc koncepciójában is az egyházzene valódi reformjának kiindulópontja."
Írásainak gyűjteményéből „A jövő zenéje" c. cikkéből idézünk a zenepedagógus gondolataiból: „A jövő zenéjét nem stílustörténeti jóslatok határozzák meg. Meghozza a felnövekvő nemzedék. Hogy milyen lesz? Kérdéssel felelek: Mire neveljük a gyereket? Arra, hogy milyen ruhát hordjon ötven év múlva? Hogy milyen közlekedési eszközöket használjon? Milyen házat építsen? Arra, hogy milyen kifejezési formái legyenek a jövő századnak? Nem, mert értelmetlen és fölösleges dolog. A formákat az idő hozza. Ellenben neveljük a gyereket arra, hogy mi jó és mi rossz, mi szép és mi csúnya. Ha ezt megtettük, nem félünk a jövőtől. Akkor biztos, hogy a jövő nemzedék, bármilyen formakincset teremtsen is, az értékes és jó világban marad. Amit alkot, az valódi érték, valósággal szép lesz."
1989-ben posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki.
 
Főbb művei: Harmonia sacra. A Magyar Kórus énekeskönyve (1934.), Énekes ábécé. Szerk. Kerényi Györggyel. (1940.), (3. kiad.), Éneklő iskola. Kerényi Györggyel. (1940.) Kis zenetörténet. (1948.), Csángó népzene. 1-2. köt. Domokos Pál Péterrel. (1956-61). - Furulyaiskola. (1952.), 111 népi táncdal. Összeáll. Gönyei Sándorral. (1954.) (9. kiad. Bp., 2004) - Melodiarium Hungariae Medii Aevi I. Hymni et Sequentiae. (1956.) (2. kiad és Supplementum 1982.) - Studia Memoriae Belae Bartók Sacra. Szerk. Vargyas Lajossal (1956-58.) Spätmittelalterliche Orgelkunst in Ungarn (1961.) - Bartók Béla kézírása. Szerk. Szabolcsi Bencével. (1961.) - Magyar népzene tára. 5. köt. Siratók. Szerk. Kiss Lajossal. (1966.) - Többszólamú zenénk emlékei a XV. sz. első felében. (1972.) Gregorianik und Volksgesang. München (1973.) Rajeczky Benjámin írásai. Vál., szerk. Ferenczi Ilona. (1976.), XVI-XVII. sz. dallamaink a népi emlékezetben. Dobszay Lászlóval és Szendrei Jankával. (1979.), Mi a gregorián? (1982.), A népzenekutatás története. (1987. Népzenei füzetek), Magyar zenetörténet 1. köt. Középkor. Szerk. (1988.), Zenei lexikon. 1-3. köt. (Bp., 1965) munkatárs, a Magyar néprajzi lexikon. 1-5. köt. (Bp., 1977–82.) Szerk. A népzenekutatás története (1986.) Hanglemezek: Hungarian Folk Music (1964.), Magyar népzene I-III. (1970–81.), Magyar Gregoriánum I-VI. (1974–80.)
 
Csanda Mária