Révhegyi Ferencné

Révhegyi Ferencné

Beszterce, 1892. május 17. – Budapest, 1987. július 25.
 
Énekművész, tanár. Párizsban és Bécsben folytatott énektanulmányokat, Helge Lindbergnél és Hans Swarowskynál. Budapesten a Zeneakadémián Anthes György tanítványa volt. 1949-től a Zeneművészeti Főiskola ének tanszakán tanított, több generáció énekművészei kerültek ki hazai és nemzetközi pódiumokra tanítványai közül, többek között: Ágai Karola, Andor Éva, Andrejcsik István, Bándi János, Bátor Tamás, Bartha Alfonz, Bede Fazekas Csaba, Bende Zsolt, Kováts Kolos, Melis György, Sass Sylvia, Polgár László, Rozsos István és Szűcs Márta.
 
Berkes János operaénekes írja az énektanítás tanulságairól, amikor Réti Józseftől átkerült Révhegyi Ferencnéhez: „Réti sokat utazott, így nem is tudtam igazán dolgozni vele. Ezt követően kerültem át Révhegyi Ferencné, Olga nénihez. Ebből tanulva én sem vállalok tanítást. Ha valaki kéri, meghallgatom, tanácsot adok neki, s rávilágítok olyan dolgokra, amit a főiskolán nem tanítanak. Az igazi énektanítás nagyon időigényes és igényli az intimitást. Ez azt jelenti, hogy a jó énektanár ismerje meg növendéke lelki világát, minden búját és örömét. Ezért nem is lehet ezt összehasonlítani egy matematika-korrepetálással. Az a jó, ha egy énekműhelyt alakít ki a tanár, ahol a diákok elleshetik a mesterektől, a nagyobbaktól a tudást."
 
Bándi János operaénekes így vall felvételijéről, s a kezdetekről: „Révhegyi Olga néni a lírai oldalamat erősítette. A főiskolára ugyanis dalokkal felvételiztem. […] 18 éves gyerekektől nem lehet áriákat kérni, mert tönkreteszi a hangjukat. Én is Caccinival, preklasszikusokkal, Mozart-dalokkal felvételiztem, ezek alapján lírai tenornak könyveltek el. Jó iskolám volt, örülök, hogy tudok líraian is énekelni, hisz van a lelkemben egy lírai attitűd, amit néhány szerepemben meg is mutathatok. Tehát elkezdtem lírát énekelni, jó stílusban".
 
Nemzetközi énekversenyek zsűritagjaként szerepelt, nyugdíjazása után is, élete végéig tanított.
 
(Csanda Mária)