Az Akadémián eltöltött idő alatt tanultam meg a fegyelem és a kemény munka alapjait, melynek aztán egész életemben hasznát vettem.

Solti György
Székely Arnold

Székely Arnold

Budapest, 1874. november 6. - Montreal, 1958. szeptember 24.

Székely Arnold eredetileg ügyvédnek készült, később azonban a zenei pályát választotta: 1898-ban kezdte meg zongoratanulmányait a Zeneakadémián Thomán István növendékeként. Itt ismerkedett meg a nála hét évvel fiatalabb Bartók Bélával, akivel – jóllehet közelebbi kapcsolat nem alakult ki kettejük között – később két egymással szemben lévő, közös tanári szobával rendelkező tanteremben tanítottak zeneakadémiai tanárságuk idején, és akinek Op. 6-os bagatelljei közül az utolsót, a Valse-t éppen Székely Arnold mutatta be 1908 decemberében. A Thomán István keze alatt töltött utolsó, 1900/1901-es tanévben Székely a zongora-tanárképzőt is elvégezte Chován Kálmánnál. Zeneakadémiai tanulmányai befejeztével német területen keresett olyan nagynevű mestert, akinél tudását tökéletesíthette: Ferruccio Busoni tanítványa lett Berlinben.

 
1905-ben hazatért és nem sokkal ezután kinevezték a Zeneakadémia tanárává. Az intézmény 1906/1907-es évkönyvében a következő bejegyzés olvasható: „E tanév december havában Thomán István tanár, évek túlfeszített munkája folytán beállott súlyos betegsége következtében nyugdíjaztatását kérte [...] Tanszékére, az akadémiai tanfolyam vezetésére, a vallás- és közoktatásügyi miniszter Bartók Bélát, az intézet egykori nagytehetségű tanítványát s immár előkelő névvel bíró művészt nevezte ki; az előkészítő tanfolyamon elfoglalt óráinak ellátásával pedig Székely Arnoldot, intézetünknek egykor szintén kiváló növendékét és okleveles zenetanárt bízta meg. Mindkettő Thomán tanítvány volt [...]".
 
Az előkészítő tanfolyamok gyakorlatát Mihalovich Ödön vezette be azzal a céllal, hogy a gomba módra szaporodó magán-zeneiskolák felemás zenei nevelése helyett olyan képzésben részesíthessék a jelentkezőket, amely képessé teszi őket arra, hogy megfeleljenek a Zeneakadémia felvételi vizsgáján követelt szintnek, biztosítván ezzel egyúttal az akadémiai osztályok egységes színvonalát is. Már Székely tanárát, Thomán Istvánt is ennek érdekében szerződtette Mihalovich 1888-ban. Ahogyan Thomán, úgy Székely Arnold sem töltötte hosszú tanári pályafutását teljes egészében az előkészítő osztályok oktatásával: zongorán kívül módszertant is tanított, 1920-tól 1939-ig pedig a zongora-tanárképző vezetője volt. 1939-ben nyugdíjazták a Zeneművészeti Főiskolán, pedagógusi munkáját azonban még ekkor, hatvanöt évesen sem hagyta abba: az 1940-es években a jó nevű budapesti Fodor Zeneiskola tanáraként dolgozott. Egyre kevésbé találván helyét a második világháború utáni Magyarországon, 1948-ban Párizsban tartott pedagógiai előadást, majd 1951-ben végleg Kanadába költözött. Idős kora ellenére fáradhatatlanul tanított tovább, sőt, előadóművészként is fellépett.
 
Kiemelkedő tanári munkásságának legékesebb bizonyítéka egykori tanítványainak névsora, amelyet böngészve olyan nevekre bukkanhatunk, mint Fischer Annie, Földes Andor, Kósa György, Solti György, Kentner Lajos Vagy Doráti Antal. Nyugdíjba vonulásakor a Zeneakadémia valóban egyik legmeghatározóbb tanáregyéniségét veszítette el, ahogyan Tóth Aladár is fogalmazott Székelyről 1939-ben írt méltatásában: „Kimagasló pedagógiai értékkel lett szegényebb Zeneművészeti Főiskolánk: harmincöt esztendős működés után nyugalomba vonult Székely Arnold, a kiváló zongoraművész és tanár, a főiskolai zongora-tanárképző vezetője. Székely Arnold Thomán István tanterméből került a hangversenydobogóra, majd a tanári székbe. De nemcsak méltó növendéke volt a magyar zongoratanítás nagymesterének, hanem szellemben és stílusban egyaránt legigazabb utóda is: Thomán visszavonulása óta vitathatatlanul Székely Arnold nevéhez fűződtek akadémiai zongoratanításunk legnagyobb sikerei. [...] Thomán István leszámítva, nem ismerünk zongorapedagógust, aki olyan csalhatatlan éleslátással ismeri fel már bimbójában a tehetséget, annak mennyiségét, minőségét, fajsúlyát, mint Székely Arnold [...] Egy emberöltőn át az ő felfedezettje volt, az ő keze alá került a legtöbb >>csodagyermek<< – de ugyanakkor ő adta legszebb példáját a valódi pedagógustürelemnek: mindig ki tudta várni és pontosan eltalálta a legdúsabb igazi aratás idejét. Felfedezései nem a nagy nyilvánosságnak szóltak, hanem a művészetnek."
 
Rákai Zsuzsanna