(Kocs, 1903. december 8. – Calgary, 2001. október 5.)
Székely Zoltán, a 97 éves korában Kanadában elhunyt magyar hegedűművész a Hubay-iskola jeles képviselője volt. Szólistaként és a Magyar kvartett (Hungarian Quartet) primáriusaként egyaránt nemzetközi hírnévre tett szert. Pályáját zenetörténeti jelentőségűvé tette, hogy egyike volt Bartók legkiemelkedőbb hegedűs partnereinek. A zeneszerző neki ajánlotta 2. rapszódiáját (1928), valamint az ő felkérésére írta Hegedűversenyét (1937/38). Bartók 6. kvartettje is eredetileg a Magyar vonósnégyes számára íródott, ám a II. világháború alatt megszakadt kettejük személyes kapcsolata és Bartók amerikai emigrációja következtében a mű ajánlását végül is a Kolisch kvartett kapta.
Székely 11 éves korában került a budapesti Zeneakadémiára, ahol 1915 és 1921 között tanult. Az 1917/18-as tanévben léphetett akadémiai osztályba, s ekkor váltotta föl addigi tanárát, Bloch Józsefet Hubay Jenő. Mester és tanítvány kapcsolata – Székely visszaemlékezéseiből ítélve – nem volt különösen jó. Osztályából Zathureczky Ede számított Hubay kedvenc tanítványának. A fiatal hegedűs érdeklődése hamarosan az új magyar zene felé fordult. 1918-tól barátjával, a csellista Hermann Pállal zeneszerzés magánórákra járt Kodályhoz. 1921 tavaszán ismerkedett meg Bartókkal, kinek kérésére több közös koncerten léptek föl többek között Debussy Hegedűszonátájával és Szymanowski Mythes-jének budapesti bemutatójával. Ugyanez év őszén, Székely vizsgahangversenyén Brahms Hegedűversenyét, Hubay Concerto all'anticáját és Sibelius (Vecsey Ferencnek ajánlott) Hegedűversenyét adta elő.
Nemzetközi karrierjének kiindulópontja Hollandia lett. A magyar gyermekeket segélyező Vöröskereszt akcióban résztvevő Everts család adott neki szállást 1922-ben. Rögtön barátság alakult ki közte és későbbi felesége, Igminia (Mientje) Everts (1898–1990) között. 1925-ben az Új Zene Nemzetközi Társasága velencei fesztiválján mind a kritikusok, mind a zeneszerzők körében feltűnést keltett saját 1920-ban komponált, szólóhegedűre írt szonátájának előadásával. A kompozíciót, akárcsak néhány későbbi kamaraművét, a bécsi Universal Edition jelentette meg. A szonáta ajánlása Jaap de Graafnak szól, kinek utóbb 1718-as Stradivari hangszerének megvásárlását köszönhette. 1926-ban jelent meg Székely gyakran játszott hegedű-zongora átirata Bartók Román népi táncaiból. Ekkoriban Ravel (Szonáta, Tzigane), Casella, Bloch és más kortárs szerzők is szerepeltek műsorán. 1929 novemberében közel egymás után mutatta be Szigeti az 1. rapszódia zenekari változatát, Székely a 2. rapszódia zenekari változatát, majd ugyancsak ő – Bartók partnereként – mindkét művet eredeti, zongorakíséretes formában. A második zenekari est után Haraszti Emiltől megjelent elmarasztaló kritikával szemben maga a zeneszerző vette védelmébe Székelyt, aki művét „ideális tökéletességgel játszotta" (Budapesti Hírlap, 1929. november 27.).
A Székely-házaspár 1935-ben költözött el az Everts szülők nijmegeni házából Santpoortba, ahol „Rapszódia" elnevezésű villa várta őket. Ugyanebben az évben alakult meg a Zeneakadémia nemrégiben végzett hallgatóiból az „Új" Magyar vonósnégyes: Végh Sándor (1. hegedű), előbb Szervánszky Péter, majd Halmos László (2. hegedű), Koromzay Dénes (brácsa) és Palotai Vilmos (cselló). Az együttes nevét az olykor Magyar vonósnégyes néven turnézó Waldbauer-Kerpely kvartettre való tekintettel választották. 1936-ban ők mutatták be Budapesten is, Bécsben is Bartók 5. kvartettjét. A következő évben Székely vette át az első hegedűs szerepét, s az együttes Hollandiába költözött. Végh Sándort, aki hamarosan visszatért Magyarországra, Alexandre Moskowsky váltotta föl a második hegedűs szerepében. Repertoárjukon éppúgy szerepeltek klasszikus (Haydn, Schubert), mint kortárs művek (Honegger, Milhaud, Veress Sándor). Bartók 1937/38-ban Székely megrendelésére Hegedűversenyt írt. Zeneszerző és szólista többször vitattak meg hangszertechnikai kérdéseket a komponálás utolsó fázisában. A művet 1939. március 23-án mutatta be Székely az amszterdami Concertgebouw zenekarral, Willem Mengelberg vezényletével. Az előadás hangfelvétele fönnmaradt.
A hegedűművész 1950-ben áthelyezte székhelyét az Egyesült Államokba. Bár szólista pályáját végig nem adta fel, 1972-ig a Hungarian Quartet maradt előadói működésének fő területe. A kvartett repertoárján kiemelkedő hely jutott Beethoven és Bartók összes vonósnégyesének. Mindkét sorozatot hanglemezfelvétel örökítette meg. Székely 1975-től haláláig a kanadai Banff művészeti iskoláján tanított. Számos szólista és kvartett (köztük Magyarországról a Takács-Nagy és az Éder vonósnégyes) zarándokolt hozzá, hogy vele konzultálhasson, különösen a Bartók-interpretáció kérdéseiről.
Vikárius László