Művészi szempontból álljon szemünk előtt, hogy a teljes technikai készség csak eszköz arra, hogy a lélek megszólalhasson...

Dohnányi Ernő főigazgatói székfoglalója
Szőllősy András

Szőllősy András

Szászváros, 1921. február 27. - Budapest, 2007. december 6.

Szőllősy András Ligetivel és Kurtággal együtt a magyar zeneszerzők „nagy hetveneseinek" generációjába tartozott. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott végezte, majd 1939-ben Budapestre jött, ahol a Tudományegyetem Eötvös Kollégiumában magyar-francia szakra, a Zeneakadémián pedig zeneszerzésre iratkozott be. Másfél évig Kodály tanítványa volt, s csak azért ment át Siklós Albert osztályába, mert Kodály nyugalomba vonult. A zeneakadémiai tanulmányokat végül – Siklós korai halála után – Viski János osztályában fejezte be. Nem járhatta ki a „teljes Kodály-iskolát", mint az előző generáció a nyugodtabb húszas–harmincas években, ám az iskolai órákat bőségesen pótolta számára a művek analízise, egyetemi doktori disszertációját ugyanis – amely 1943-ban könyvként is megjelent – Kodály művészete címmel írta.

 
A háború után Szőllősy egy tanéven keresztül Goffredo Petrassi mesteriskoláját látogatta Rómában. 1950-ben hívták meg tanárnak a Zeneakadémiára, ahol közel négy évtizeden keresztül tanított. Egykori tanítványai életre kihatóan hordozzák magukban sugárzó egyéniségének hatását, még azok is, akik nem hallhatták lelkesedéstől fűtött zenetörténeti előadásait, mert e tárgyát később felcserélte a transzponálás-partitúraolvasás oktatására. Tudományos publikációinak sorában tisztán rajzolódott ki a kettős cél: a magyar zene két nagy mesterének szolgálata: Kodály és Bartók műveinek jegyzékbe foglalása és írásaik közreadása. Szőllősy Bartók-jegyzéke különösen sikeres volt, számozását „Sz" betű jelzéssel világszerte használják biográfiákban, hangversenyműsorokon és hanglemezkiadványokban.
 
A zeneszerzői pálya azonban nehezen indult, késleltette a túlzott önkritika és mindenekelőtt a rossz politikai légkör. Ő maga így vallott erről: „...Az ötvenes évek közepén vált számunkra nyilvánvalóvá, hogy másfelé is tájékozódnunk kell, s hogy elzártságunk az új európai zenei áramlatoktól menthetetlenül valamilyen vidékiességbe taszít bennünket. Egy szűkebb baráti körben kezdtünk el erről beszélgetni. Maros Rudolf, Ligeti György, Halász Kálmán tartozott rajtam kívül ehhez a körhöz. Ligeti és Halász nem is voltak Kodály-tanítványok, az elszakadás számukra könnyebb volt. Ötvenhatban mindketten külföldön telepedtek le, ketten maradtunk tehát Marossal, aki itthon az elsők között volt az új utak keresésében. Mögötte egy Prágában Hábánál végzett kurzus állt biztatásként, mögöttem a Petrassinál töltött esztendő." A fordulatot – vagy mondjuk inkább: a szerző önmagára találását – a Severino Gazzelloninak komponált Tre pezzi per flauto e pianoforte jelezte. Szőllősy műveinek nemzetközi sikersorozatát azonban végül is a III. Concerto indította el, mely 1970-ben első helyezést nyert a rádiótársaságok nemzetközi Tribünjén Párizsban. A Concertóban megkezdett úton haladva jutott el Szőllősy András az 1972-es év két nagyszabású, egymáshoz közel álló és egymást kiegészítő művéhez: a Trasfigurazionihoz és a Musica per orchestrához. A nagyzenekari hangzás újfajta koncepcióját mutatta már a két mű apparátusa is: nagyméretű szimfonikus zenekar, melyben sem ütő-, sem pengető hangszerek nem szerepelnek, már önmagában is kifejezve a szerző szembefordulását az akkoriban divatos csengő-bongó hangzásideállal.
 
A nyolcvanas évek elején Szőllősy érdeklődése a vokális műfaj felé fordult: négy szorosan összetartozó, mégis igen különböző arcú vokális kompozíció született meg: egy vegyeskar (In Pharisaeos), egy női kar (Planctus Mariae), és két szextett a világhírű King´s Singers megrendelésére (Fabula Phaedri, Miserere). Az évtized második felétől kezdve azután a hangszeres kamarazene került az előtérbe. Szőllősy életművében állandóan jelen volt a halál gondolata. Nem a saját halálától való félelem, hanem a gyász és szomorúság, az eltávozottak által itt hagyott betöltetlen és betölthetetlen űr. Stravinsky és Maros halálára siratót komponált, Kodály emléke előtt a Musica per orchestrában tisztelgett. A szomorú alaphangvételű Vonósnégyes az Elégia és a Passacaglia után 2002-ben Addio címen Kroó György emlékére írt darabot.
 
Jelentős zenetudományi és zeneszerzői tevékenységének társadalmi elismerését elsőnek az Erkel-díj fejezte ki 1971-ben, a nyolcvanas években azután további, még nagyobb kitüntetések következtek: Kossuth-díj (1985), Széchenyi-díj (2007) Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj két alkalommal is (1986, 1998), 1987-ben a francia kormány által adományozott „Commandeur de l'Ordre des Arts et des Lettres" cím, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend a csillaggal. Szőllősy Andrást a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia 1993-ban választotta tagjainak sorába.
 
Kárpáti János