Szőnyi Erzsébet

 

Szőnyi Erzsébet a hajdani nagyhírű Szilágyi Erzsébet Leánylíceum Kodály-programjának szellemében tevékenykedő legendás énektanár és karvezető, Sztojanovits Adrienne tanítványaként szerezte első, életre szóló benyomásait a zenéről. Emellett Benczúr Aglája – a híres festő, Benczúr Gyula zongoratanár unokahúga – és a leendő zongorista, Laurisin Miklós (a Zeneakadémia zeneelmélet tanára) magánóráit látogatta, megalapozva a leendő zeneszerzői tudását. Szőnyi Erzsébet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán több tanszakon is gazdagította ismereteit és szerzett diplomát: a középiskolai tanárképző (1944–45) és a zongoratanár-képző (1945–1947) mellett – ahol Szegedi Ernő és Weiner Leó irányításával tanult – a legfontosabbak talán mégis a Viski János osztályában végzett zeneszerzői tanulmányok (1943–1947) és Kodály Zoltán népzeneórái voltak. Még akadémistaként jegyezte el magát a pedagógus pályával, volt iskolája tanáraként, majd a Főiskola gyakorlóiskolájában, s végül a Főiskolán oktatta a leendő muzsikusok generációit 36 éven keresztül.

 

Pályakezdő éveiben nagy jelentőségű volt a párizsi Conservatoire-on töltött esztendő (1947–48), amikor Tony Aubinnél folytatta zeneszerzői tanulmányait. Nadia Boulangernál zongorakíséretet, Messiaennál esztétikai analízist tanult. Sokat köszönhetett Kodály Zoltán támogatásának, útmutatásának is. A Mester bizalmát jelezte az is, hogy az 1945–46-os tanévben helyettesítőjeként Szőnyi Erzsébetre bízta a népzene tanítását. További tantárgyaiban is szorosan kapcsolódott Kodály útmutatásaihoz: szolfézst és módszertant tanított s vezette a gyakorlati tanítást is. E meghatározó kapcsolatnak egyik fontos és szélesebb szakmai körben is hatásos eredménye az ötvenes években született meg A zenei írás-olvasás módszertana című munkában. Az évtizedes gazdag személyes tapasztalat s a zenei készségek általános fejlesztésére vonatkozó kodályi útmutatás a szolfézs keretében találkozott a gyakorlati szempontokat szem előtt tartó, a nyolcvanas években a legmagasabb fok zárókötetével bővített munkában, mely a nemzetközi szakirodalomban is ismert útmutatás.

 

A különböző tanszakokon (fúvósoktól a zeneszerzésig és a karvezetésig) számos tanítványa szerzett országos, sőt nemzetközi hírnevet. 1960-tól nyugállományba vonulásáig, 1981-ig vezette Szőnyi Erzsébet a középiskolai énektanár- és karvezetőképző tanszakot. Főiskolai oktatómunkája mellett részt vállalt a magyar zenei nevelési módszerek, a Kodály-koncepció nemzetközi terjesztéséből is. Öt földrész számos országában tartott előadásokat, vezetett tanfolyamokat. De az ide látogató külföldiek képzéséből is kivette mindig a részét, többek között az Esztergomi Nyári Egyetem keretében általa alapított kurzusokon.

 

A magyar zenetanárok kitekintését is segítette Szőnyi Erzsébet, többek között a XX. század különböző zenei nevelési módszereinek ismertetésére írott könyvével. A zenei közéletben is szerepet vállalt s vállal: évekig volt tagja az ISME vezetőségének (1970–74 között alelnök) és a Nemzetközi Kodály Társaságnak; társelnöke a Bárdos Lajos Társaságnak és a Magyar Kodály Társaságnak.

 

De szóljunk a zeneszerző Szőnyi Erzsébetről is! Gazdag életműve szinte minden műfajt képvisel. A pedagógiai célú hangszeres és énekes daraboktól a kamarazenéig, a daloktól a zenekari alkotásokig (melyek között Orgonaversenye a műfaj reprezentáns magyar darabja); s külön ki kell emelnünk színpadi alkotásait, operáit, musicaljeit, s e műfajcsoportban a legnépszerűbbeket: gyermekoperáit. Friss zeneiségükkel, a gyermekhangokhoz és -lelkekhez közel álló világukkal méltán népszerű darabjai a repertoárnak. Főbb művei: 4 opera (Dalma, Firenzei tragédia, Adáshiba, Elfrida), zenés játékok, musicalek, balettzene, gyermekdarabok, oratóriumok (Babilon, A hazug katona), kantáták, zenekari művek (pl. 1. és 2. Divertimento, Musica Festiva, Allegro per orchestra), versenyművek zongorára illetve orgonára, kamaraművek, szólóhangszerre írott művek, dalok, kórusművek.

 

Szőnyi Erzsébet 1992 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 2006 óta a Pittsburgh-i Duquesne Egyetem (Egyesült Államok) díszdoktora. Zeneszerzői és zenepedagógiai munkássága elismeréseként 1947-ben Liszt-díjat, 1948-ban Rózsavölgyi-díjat, 1959-ben Erkel-díjat, 1964-ben Miskolc Város Művészeti Díját, 1966-ban Szigetvárért Emlékplakettet, 1969-ben Veszprém Város Díját, 1977-ben Budapest Főváros Művészeti Díját, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést, 1994-ben Apáczai Csere János-díjat, 1995-ben és 2004-ben Bartók–Pásztory-díjat, 2000-ben Kiváló Művész címet, 2001-ben Kodály Zoltán-díjat, 2004-ben Magyar Örökség Díjat, 2006-ban Kossuth-díjat, 2007-ben Magyar Művészetért Kodály Zoltán Emlékdíjat kapott, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze címmel ismerték el.